Vállalkozás egy ígéretes ágazatban
A koncepció lényege a játszva tanulás. A fő elemei a Lego kockák, melyekkel a kurzusok keretében a gyerekek építenek 3-tól 12 éves korig. A hálózat nem összekeverendő a robotikával vagy éppen az informatikai képzésekkel. Az Edukido merőben eltér az ilyen koncepcióktól.
A képzéseken a gyerekek jól érzik magukat, fejlesztik motoros készségeiket, és megtanulnak a dobozon kívül gondolkodni. Megtanítjuk, hogyan tegyék fel a megfelelő kérdéseket és hogyan keressenek önállóan válaszokat. A cél a kicsik motiválása, hogy a tudás megszerzése számukra minél izgalmasabb és érdekesebb legyen. A programok azokat a lyukakat töltik be, melyek a hagyományos iskolai oktatásában kimaradnak. Az órák alatt a gyerekek nem csak építeni tanulnak, hanem megismerhetik a matematika és a természet törvényeit. A kurzusok lényege, hogy a tanulók nem elméleti előadásokan, hanem gyakorlati játékokon keresztül ismerik meg az anyagokat. Így önmaguk fedezhetik fel és érthetik meg a körülöttük lévő világot.
Az órák mindig kiscsoportosak, legfeljebb 10 fősek.
Ki az ideális partner?
Vállalkozó szellemű, a területen jártas, tanár vagy már saját iskolával vagy óvodával rendelkező befektetőt keresünk.
Természetesen kellenek vezetői képességek, illetve a szükséges tőke, de nem elvárás a menedzseri háttér.
Előny, ha a leendő átvevőnek van saját gyermeke, aki gyakran legózik.
Állandó vagy mobil
Az Edukido nem csak saját iskolával és komoly befeketéssel indítható el, az átvevő bérelhet termeket más oktatási intézményekben. Ebben az esetben gyorsabb a megtérülés, és kisebb a kockázat, illetve a szülőknek is kényelmesebb.
Különórák
A koncepció nem csak a szokásos eddig említett foglalkozásokat tartalmazza, a partner tarthat nagyobb létszámú tematikus workshopokat, melyek egy-egy tantárgyra épülnek. Az iskolai szünetekben pedig szervezhet táborokat, így biztosítva a nyári bevételét is.
Jelenleg 59 Edukido várja diákjait Lengyelországban, Horvátországban és Macedóniában. A hálózatnak emellett még Ukrajnában van jelen, de iskolái a háború miatt bezártak.
Amennyiben felkeltette érdeklődésedet az Edukido franchise koncepciója a katalógusunkban fel tudod venni velük a kapcsolatot.
Október 20 és 22 között az Edukido is kiállít a Varsói franchise expon, szeretettel várunk 3.02 stanodn. Írj az franchising@edukido.com.pl-re az ingyen jegyért.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Virág 2006-ban zongora tanárként kezdett dolgozni, majd az állami oktatási rendszerben éneket is tanítanott. 2023-ban viszont úgy döntött, saját vállalkozásba kezd és a lengyel Edukido-hoz csatlakozva ma már játékos, kreatív órákat tart Lego építőkockákkal gyermekeknek.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
Hogyan választanak ma franchise partnert a nagy hálózatok és milyen kihívásokat kell megugrania egy vállalkozónak, ha csatlakozni akar a legnagyobb márkákhoz?
legolvasottabb
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
népszerű a fórumban
Információk elsőkézből, személyesen
Jó napot! Az időpontot nem találom a cikkben. Lehet tudni, mikor lesz? Kérem, ossza meg velem az információt, ha rendelkezésre áll! Köszönöm!
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt! A videó betekintést nyújt a DynEd programba, amely a...
Információk elsőkézből, személyesen
Jó Napot!Időpontot nem találok a cikkben.Lehet tudni mikor lesz?
Helló Nagyvilág!
A videó klipek megtekinthetők a www.HelenDoron.com/world/hello link alatt, ahol a szülők és a gyermekek is szavazhatnak kedvenc videójukra.
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt!