Hogy alkalmazkodott a Starbucks a pandémiához?
A Starbucks vendégeinek jelentős része a napi rutinja részeként, vagy haza felé menet fáradtan itta meg kedvenc kávéját. A koronavírus járvány miatt ezen vásárlások száma jelentősen visszaesett. A hálózat csak júniusig körülbelül 3.1 milliárd dollárral maradt el a pandémia előtti várakozásaitól. Bár a második negyedévről a harmadikra sikerült mérsékelni a visszaesést -40%-ról -11%-ra a tavalyi értékekhez képeset, így sem rózsás az amerikai cég helyzete.
„A Starbucks nem számolja a napokat.” mondta Pat Grismer az amerikai óriás pénzügyi igazgatója. Ám elismerte, hogy egységeik egy része, nagy nyomás alatt lesz a normális élet visszatéréséig. „De nem tudjuk mikor állhatunk vissza, úgyhogy nem várhatunk rá.”
Jelenleg a tengerentúli Starbucks-ok közel 60%-a rendelkezik drive-thru-val, a maradék 40% harmada irodai negyedben van, ami viszonylag jól vészelte át az utóbbi évet. A kimaradók nincsenek mind zárva, de jelentős hányada nem nyitott még ki, ismerte el Grismer. A hálózat kávézóinak körülbelül 3%-a nem nyílt egyelőre újra.
A várakozásoknak megfelelően a drive-thu-val rendelkező helyek sikeresebben veszik az akadályokat, mint a belvárosi kávézok.
A Starbucksnak komoly segítséget jelenthet, hogy már az Egyesült Államokban a kávézóik fele fogadhat beülő vendégeket, ha nem is a korábbi számban.
A vendéglátói szektorban azonban nem egyik napról a másikra történik a vissza állás, idő mire újra kialakulnak a napi rutinok, szokások, és vissza kerül a Starbucks a mindennapi életbe. A pandémia alatt a kávézó láncban leginkább elvitelre kérnek italokat, süteményeket, és idő lesz mire újra annyian bent ülnek, mint egy éve.
Tehát ez a Starbucks „titka”, gyorsan újítani, alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Az eredmény? Az eddigi tapasztalatok szerint most már nem munkából, hanem otthonról járnak az amerikaiak kávézni, kevesebbszer, viszont többet költenek. „Ahogy változik a vásárlói viselkedés, úgy kell alkalmazkodnunk nekünk is az új helyzethez.” zárja szavait Pat Grismer.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.