Mi lesz Schwarzenegger kondi termével?
A Gold’s Gym - melybe Arnold Schwarzenegger is gyakran járt az elmúlt évtizedekben - átalakítja az üzleti modelljét, annak érdekében hogy sikeresen átvészelje a járvány okozta válságot.
Az amerikaii hálózat a múlt hónapok drasztikus visszaesése miatt – a Hertz-hez hasonlóan - csődvédelmet kért. Az új koncepció kisebb, de hatékonyabb edzőtermekkel operál. Az átalakítás másik előnye, hogy az új egységekhez szükséges befektetési igényt jelentősen csökkenti.
Az új modell leginkább az Egyesült Államokban az elmúlt pár évben hatalmas sikereket elérő Orange Theory-hoz fog hasonlítani, ők a Gold’s Gym-el szemben elsősorban bevásárlóközpontokban vannak jelen, nem pedig önállóan felépített épületekben. A hálózat korábbi hatalmas edzőtermeivel szemben az új szalonok 1000-1500 négyzetméter között fognak mozogni.
Viszonyitás képen az eredeti modell 2500-4500 négyzetméteres egységek megnyitását követelte meg, mindez 4-5 millió dollárjába (1-1,5 milliárd(!) forintba) is kerülhetett a franchise partnereknek. Az új felállásban jelentősen csökkenek a költségek, hiszen a kisebb helyigény már „csak” 1,5-2,5 millió dollár (nagyságrendileg 500-800 millió forint) befektetést igényelt az átvevőktől. De természetesen, aki szeretne és megteheti továbbra is nyithat 4-5 millió dollárét edzőtermeket.
„Rájöttünk arra, hogy a világon vannak olyan helyek, ahol nem találsz 3000 négyzetméteres üzlethelyiségeket.” magyarázta Adam Zeitsiff a hálózat vezérigazgatója, majd így folytatta: „Tehát szükségünk van egy olyan modellre, ami a városokban is tud üzemelni, de nem szakad el a hálózat elvárásaitól.”
A másik lényeges előnye a koncepciónak, hogy az Államokon kívül az új partnerek kisebb befektetést és kockázatot szeretnének, hiszen ezeken a piacokon még nem bizonyított a márka. hiszen egy 1000 négyzetméteres szalont könnyebb üzemeltetni és persze hamarabb válhat is nyereségessé, mint a 2500 négyzetméteres társa.
Májusban a csőd komoly áldozatokat követelt meg a hálózattól, 32 szalont be kellett zárni. Ám ennek ellenére is a franchise-nak még 60 saját, átvevőinek pedig több, mint 600 edzőterme maradt.
A korlátozások enyhítésének köszönhetően pedig már nagyjából stabilizálódott a Gold’s Gym helyzete: „A vendégek folyamatosan térnek vissza, de az biztos, hogy ez nem ugyanaz forgalom, mint tavaly volt…. Körülbelül 40%-ot esett vissza a múlt évhez képest. De így is jó újra nyitva lenni. Jó újra látni, hogy van bevétel.” nyilatkozta a vezérigazgató.
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
