A KFC is beszáll a vegán trendbe
Egyre több hálózat próbálja meglovagolni a vegán trendet most, hogy megtévesztő módon lehet már imitálni a húspogácsákat. Két cég is nagy hírverést kapott a szektorban, amiért úttörőként vezettek be először prémium minőségű műhúst. A Beyond Meat és az Impossible Burger egyelőre fej-fej mellett halad, a verseny egyik egyértelmű jele, hogy mindkét cég időről-időre együttműködik egy nagy hálózattal, ez tűnik ugyanis a legkézenfekvőbb módnak arra, hogy a végfogyasztóhoz sikeresen eljuttathassák a termékeiket.
Az Impossible Burger például a Burger King-gel való együttműködéséről lett ismert és az Impossible Whopper-ről. A Beyond Meat viszont ennél szélesebb spektrumban próbálkozik. Az áruházi megjelenés mellett több étterem lánccal is együttműködnek, többek között franchise hálózatokban segítenek be egy-egy vegán opció kidolgozásában. Közösen dolgoztak a Denny's-el, a Tim Hortons-al, a McDonald's-al, csináltak vegán fánkburgert a Dunkin' Donuts-al, de a KFC-vel sem most elszőr működnek együtt.
Ráadásul a KFC az elsők között csatlakozott be a trendbe közel fél évvel ezelőtt, amikor próbaszerűen bevezettek egy vegán csirkefalat opciót. A néhány étterem, ahol neki futottak a promóval 5 órán belül kifogyott a készletekből.
Azóta a két vállalat közösen tovább finomította a receptet, hogy még inkább a gyorsétteremlánc eredeti menüjére hajazzon. Az új recept szerint készült csirkefalatokat egyelőre csak tesztüzemben vezetik be néhány amerikai egységben, ha jól sikerül, akkor pedig az egész Egyesült Államokban. Nemzetközi megjelenésről még nem esett szó.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a legtöbb nagy hálózat még mindig csak kísérletezik a trenddel, a vegán opciók nagyrésze ideiglenesen elérhető csak az éttermekben. Nem segíti a helyzetet, hogy a trend lehalni látszik. A kezdeti robbanásszerű érdeklődés lefutóban van, a fogyasztók többsége nem köteleződik el véglegesen az életmód váltás mellett. Ennek ellenére valószínű, hogy a nagyobb hálózatoknak, mint a Starbucks, McDonald's vagy a Dunkin' Donuts számára megéri egy állandó vegán opciót tartaniuk a fogyasztói szegmens kielégítése érdekében, de a közeljövőben egyelőre nem úgy látszik, hogy felváltanák a valódi húsokat.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.