A Helen Doron English ünnepelhet
A Global Franchise Award hagyományosan azokat a franchise hálózatokat díjazza évről évre, amelyek jelentős eredményeket értek el a nemzetközi franchise fejlesztés és expanzió területen. És pontosan ez az, amit a Helen Doron English (HDE) csinál. Világszerte már közel ezer iskola szakosodott az angol nyelvoktatásra gyerekek számára már 3 hónapos kortól egészen a 19 éves korosztályig. „Ez a díj master-franchise partnereinknek szól, akik a világ minden táján keményen dolgoztak, és akik nélkül sosem érdemeltük volna ki ezt az elismerést. Nekik köszönhetően a világ ma tudja, hogy a Helen Doron English a legjobb a gyermekek oktatása mellett elkötelezett franchise hálózatok között” – mondta el az alapító Helen Doron brit nyelvész.
A HDE nyelviskolák nálunk is országszerte megtalálhatók, a hálózat idén ünnepeli magyarországi fennállásának 15. évfordulóját. Jelenleg 70 franchise partner (valamint az őket összefogó hazai mester partner) üzemeltetésében országszerte több mint 120 helyszínen folynak képzések délutáni tanfolyamok, iskolai magánórák vagy éppen óvodai foglalkozások, nyári táborok formájában.
Ugyan a Helen Doron English országos lefedettséggel rendelkezik a magyar piacon, azért vannak még területek, ahol elérhető a világhírű márka ernyője alatti működés lehetősége. A franchise érdeklődők három típusú együttműködés közül választhatnak. A csatlakozás Magyarországon lehetséges 50 ezer fő feletti városért/régióért felelős partnerként egy, akár 200 diák oktatását biztosítani képes oktatóközpont megnyitásával; egy nyelvstúdió kialakításával (20-50 ezres terület, kb. 80-100 diák); valamint önálló magántanárként (SET - Self Employed Teacher) elsősorban a kisebb településeken. A franchise együttműködési forma és üzletformátum függvényében változik a vállalkozásindításhoz szükséges befektetés mértéke is.
Tovább előre
A Helen Doron English mester franchise licence tulajdonosok 5 kontinens 37 országából érkeztek (köztük a Gyerekangol Kft. képviselői is) a spanyolországi Marbella városba a hálózat éves nemzetközi konferenciájára április elején. A mester franchise partnertalálkozón számos új terméket mutattak be, melyek nemcsak a diákok, de a tanárok és az iskolaüzemeltető franchise partnerek munkáját is megkönnyítik. Még Magyarországon is.
Az egyik újítás egy teljesen új, ALPHABOAT névre keresztelt kurzus. Ez a 6-8 évesek számára megalkotott tanfolyam új technológiákat használ az angol nyelvű szövegértés és írás alapjainak elsajátításához. A kurzus oktató anyagának része például egy interaktív okostelefonon alkalmazás is. „Ezeknek a forradalmi megoldásoknak köszönhetően a Helen Doron csoport megerősíti globálisan vezető pozícióját az oktatási ágazatban” – emelte ki az alapító.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A lengyel oktatási koncepció kedden, Április 25-én tartott előadást először a magyar piacon.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira.
Nehéz választani a sok befektetési lehetőségből ma, miközben egyre több ígéretes lehetőségről maradnak le az emberek.
Tovább erősíti a pozícióját az EU-s piacon a lengyel programozó iskola, ezúttal Csehországban és Szlovákiában nyitottak újabb egységeket.
Rendhagyó megoldással pótolja az oktatási szektor hiányosságait egy magyar vállalkozás.
legolvasottabb

A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A lengyel Edukido az elavuló lexikális tudás átadása helyett, játékos megoldással készítené fel a fiatalokat az új generáció kihívásaira. Ehhez keresi további partnereit most a hálózat.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Interjú Böjte Balázzsal az EverDerm mester átvevőjével
népszerű a fórumban
Információk elsőkézből, személyesen
Jó Napot!Időpontot nem találok a cikkben.Lehet tudni mikor lesz?
Helló Nagyvilág!
A videó klipek megtekinthetők a www.HelenDoron.com/world/hello link alatt, ahol a szülők és a gyermekek is szavazhatnak kedvenc videójukra.
Hatékony nyelvtanulási megoldások
Az üzleti lehetőség iránt érdeklődőknek készült DynEd Europe rövid, bemutatkozó videó megtekinthető itt!