Azonnali belépés az IT-oktatás ágazatba

Grzegorz Morawski, Coders Lab franchise igazgató /Az, hogy folyamatos termékfejlesztést és innovációt biztosítunk, az egyik legnagyobb érték franchise partnereink számára, hiszen ezt az egyébként igen költséges feladatot teljes egészében levesszük a vállukról.
Hétfő
2018.12.03.
A Coders Lab Magyarországra is elhozná programozóiskoláit, melyek oktató- és karrierközpontok is egyben. A franchise igazgatót kérdeztük a koncepcióban rejlő üzleti lehetőségről.
 

Mikor és milyen misszióval indult útjára a Coders Lab programozó iskola?

Az alapítók, a szükséges előkészületeket követően, 2013-ban indították útjára első Coders Lab programozóiskolájukat. Az alapgondolat annak a kereslet-kínálat deficitnek a felismerése volt, miszerint az IT ágazatban végbemenő innovációkat, folyamatokat a hagyományos oktatási rendszerek nem követik le megfelelően, rugalmatlanságuk miatt nem tudják tartani a lépést a felgyorsult változásokkal. Ma már öt év egy informatikus vagy programozói diploma megszerzéséhez rengeteg idő, aminek a végén nem a legaktuálisabb tudásanyagot sajátította el a hallgató. Illetve a 3-5 éves felsőoktatási programok az idősebb korosztály nagyrészét eleve kizárják, mert munka és család mellett egyszerűen nincs idejük erre.

Minderre válaszul született meg az ún. Bootcamp gondolata, ami olyan intenzív, 2 hónapos tanfolyamokat jelent, ahol a programozás alapjai mellett gyakorlati tudással is ellátjuk a diákokat specifikus programnyelvek elsajátítása formájában. Persze mi "juniorokkal” látjuk el a piacot, hiszen egy-egy ilyen tanfolyam az IT, informatikai, programozói karrier első, induló állomását jelenti, de – széles karriertanácsadási és munkakeresési támogatásunkkal – mi annak lehetőségét kínáljuk, hogy gyakorlatilag bárki élete két hónapjának "beáldozásával” egy új szakmát, karriert kezdjen el az IT ágazatban. Általában olyan munkahelyeken tudnak elhelyezkedni a bootcampekben végzett diákok, ahol utána tovább képezhetik magukat. A nemzetközi trendek azt mutatják, hogy van kereslet az ilyen szakemberek iránt.

 

Annyira van kereslet, hogy az elmúlt három évben sikerült lefedni a teljes 40 milliós lengyel piacot, így most jöhet a nemzetközi expanzió. Magyarországra hogyan esett a választás?

Alapvetően a Coders Lab márkát szeretnénk elvinni minden olyan országba, ahol az említett „kereslet-kínálat deficit” tetten érhető az IT oktatásban, így ez az egyik ok. A másik, hogy úgy látjuk, a magyar bootcamp-piac nem túltelített, van még hely egy nagyobb szereplő számára.

 

Hogyan alakították ki a tanfolyamok, képzések tematikáját, illetve a kurzus-portfóliót?

A bootcamp, mint olyan az Egyesült Államokból származik, így volt 1-2 évnyi minta a szemünk előtt, amit természetesen számításba vettünk. De alapvetően a piaci trendeknek, keresletnek megfelelően alakítottuk és alakítjuk, fejlesztjük portfóliónkat most is. Például a Coders Lab indulásakor a PHP programnyelv volt a legnépszerűbb, most már viszont inkább a Java – így jelenleg inkább ez van előtérben. Az oktatási folyamatokat a rendszeres visszacsatolások alapján frissítjük, illetve emelünk be új elemeket (mint pl. a közelmúltban a programnyelvek mellé bevezetett UX – User-experience kurzus), ha úgy látjuk, hogy a piacon is ez aktuális most.

Az, hogy folyamatos termékfejlesztést és innovációt biztosítunk, az egyik legnagyobb érték franchise partnereink számára, hiszen ezt az egyébként igen költséges feladatot teljes egészében levesszük a vállukról.

 

Mit jelent a széles kurzus-portfólió a jövőbeli franchise partnerek számára?

Elméletben az összes kurzusunk (folyamatos bővülés mellett jelenleg 9 programnyelv oktatása) elérhető a franchise partnerek számára, bármikor beemelhetik kínálatukba. Azonban az elején azt javasoljuk, hogy egy adott kurzus (célszerű a legnépszerűbb programnyelv) oktatásával indítsák el iskolájukat a partnerek, aminek két oka is van. Egyrészt minden tananyag, kapcsolódó oktatási eszköz, tematika angol nyelven áll rendelkezésre, és egy kurzussal az anyagok magyarra fordításához szükséges idő, így pedig a felkészülési időszak is jóval rövidebb lesz. Másrészt pedig, számos egyszerre induló kurzussal, jóval nehezebb összeszedni a rentábilis működéshez szükséges minimum tanfolyam-létszámokat.

Van arra is példa és lehetőség, hogy a kurzusokat angol nyelven folytassák le a Coders Lab iskolákban, így ki lehet küszöbölni a fordítási költségeket, és jelentősen csökkenteni az üzletindítást megelőző felkészülési időszakot.

 

Egyelőre egy országos franchise partnert keresnek Magyarországon, de mégsem mester franchise lehetőségről van szó. Mit kell vállalnia a jövőbeli partnernek, illetve mennyiben más ez az együttműködés, mint egy sima, hagyományos franchise?

A hálózatfejlesztési stratégia meghatározásakor úgy érveltünk, hogy számunkra jóval egyszerűbb és hatékonyabb egyetlen személlyel vagy egy cég képviselőivel tartani a folyamatos kapcsolatot, mint több független egyéni franchise átvevőt összefogni. Emellett úgy döntöttünk, hogy a lengyelországi hálózatfejlesztés mintája alapján (ahol saját egységekkel fedtük le a teljes piacot) olyan exkluzív, proaktív partnert keresünk, aki ezt meg tudja ismételni a magyar piacon.

A jövőbeli partnerrel szemben minimum egy programozóiskola megnyitása és üzemeltetése az elvárás,  de ezzel egyidőben egy hálózatfejlesztési tervet is kidolgozunk közösen, ami a további iskolanyitásokkal kapcsolatban fogalmaz meg elvárásokat (mint országos potenciál, alkalmas városok, helyszínek, tervezett nyitási dátum). Általánosságban tehát a teljes magyarországi hálózatfejlesztés a jövőbeli partner feladata lesz, amibe beletartozik az oktató-gárda és egyéb alkalmazottak toborzása, a helyi, majd idővel országos marketing kampány kivitelezése, karriertanácsadási szolgáltatások biztosítása.

 

Ezek alapján nagyjából mekkora befektetéssel kell számolnia annak, aki a Coders Lab franchise licence megvásárlásán gondolkodik?

A Coders Lab franchise az alacsony befektetésigényű franchise lehetőségek közé tartozik. A tőkeberuházás a franchise belépési díjat, a partner és személyzetének a kezdeti képzéshez (betanításhoz) kapcsolódó utazási- és szállásköltségeit, valamint az oktatási- és marketinganyagok magyarra fordítását jelenti. Az iskolák kialakításának, berendezésének a költsége alacsony, ugyanis a diákok általában saját laptoppal látogatják a kurzusokat (előtte megkapják a megfelelő konfigurációhoz szükséges kézikönyvet), a bútorok és további felszerelések pedig mindössze az asztalokból, székekből és egy TV-ből vagy projektorból áll. A Coders Lab központ ugyan biztosít márkakönyvet a partnereknek, de nincs szükség különösebb márka-adaptációra, belső/külső kialakításra.

A Coders Lab belépési franchise díj 20 ezer euró Magyarországon, és magába foglalja az országos, kizárólagos jogokat, a teljes vállalati know-how-t, minden területre kiterjedő támogatási rendszert. A franchise díj mellett a helyszínek, programozóiskolák kialakítási költsége alacsonyan tartható, a fordítási költségek pedig nagyon szórhatnak, így az elsősorban a partnertől függ.

 

A támogatási rendszer pontosan miből tevődik össze?

Támogatási rendszerünk az együttműködés első pillanatától a partnerek rendelkezésére áll, kezdve egy átfogó képzéssel a hálózat központjában, valamint az üzleti, hálózatfejlesztési terv közös kidolgozásával.

A folyamatos termékfejlesztésből rengeteget profitálnak a franchise partnerek, de a saját weboldal és egyéb webes felületek mellett hozzáférést kapnak a teljes vállalati know-how-hoz, marketing és értékesítési jógyakorlatokhoz, legújabb adminisztrációs szoftverekhez és folyamatokhoz is. Utóbbira példa a saját fejlesztésű "Tanulás-management rendszerünk” (Learning management system), amivel könnyedén nyomon lehet követni és kezelni az órarendeket, az oktatói beosztásokat, ügyfélszolgálatot, termek kihasználtságát, kurzusok, oktatók népszerűségét, rentabilitási jelentések készítését, stb.

Mindemellett állandó "társ” a franchise központ maximális elkötelezettsége egy globális márka közös felépítésében egy fiatal (mindössze 10 éves) ágazatban.

 

Zárásul, mindezek alapján kiből vagy milyen profilú cégből válhat sikeres Coders Lab programozóiskola (hálózat)tulajdonos?

Ahhoz, hogy jövőbeli partnerünk sikerre tudja vinni magyarországi Coders Lab iskolahálózatát, valószínűleg megfelelő tapasztalattal kell rendelkeznie legalább egy operatív területen a számunkra kiemelt három közül: oktatás, marketing-sales és toborzás-ügyfélszolgálat.

Mi két ideális vállalkozás-profilt azonosítottunk eddig: az oktatási háttérrel rendelkező, vagy jelenleg is az oktatásban tevékenykedő cégek (pl. magániskolák, magánegyetemek, nyelviskolák, oktatóközpontok – az ő esetükben általában erős sales és marketing oldalról beszélhetünk), illetve a szoftverházak (programozó cégek). Utóbbiak számára óriási előny, hogy adott egy IT szakember gárda, akiket könnyedén át- /tovább lehet képezni előadókká, mentorokká. Ez óriási előnyt jelent, hiszen az egyik legnagyobb kihívást általában a kurzusvezetők megtalálása jelenti (tanáraink, előadóink senior programozók legalább ötéves tapasztalattal).

De a franchise partneri profil nincsen kőbe vésve, és – ahogyan erre már volt példa hálózatunkban – a Coders Lab franchise remek lehetőség lehet például munkaerőközvetítő cégek számára is, hiszen az ő esetükben a munkaerő piachoz való hozzáférés (az erős toborzási oldal) jelent előnyt.


Programozóiskola egy kattintásra / A Coders Lab belépési franchise díj 20 ezer euró Magyarországon, és magába foglalja az országos, kizárólagos jogokat, a teljes vállalati know-how-t, minden területre kiterjedő támogatási rendszert.