A globális piacvezetők
Idén is elkészült a nemzetközi viszonylatban legsikeresebb és legkiterjedtebb hálózattal rendelkező amerikai franchise márkák TOP 200-as rangsora.
Egy franchise hálózat nemzetközi piacokra való kiterjesztése komoly kihívást jelent. Kezdve a megfelelő helyi partner (franchise átvevő) megtalálásától a márka és a rendszer különböző kultúrákban, különböző nyelveken és eltérő gazdasági körülmények között való működtetésén át, a feladat komoly tervezést és szervezést igényel. A nemzetközi piacokon működő hálózatok számából ítélve azonban úgy tűnik, hogy az amerikai franchise márkák jól reagálnak az említett kihívásokra.
Az idei évben az Entrepreneur magazin nem csak a megszokott Franchise 500 listáját készítette el, de azt alapul véve összeállította szűkített Franchise 200 rangsorát is, mely azon legsikeresebb amerikai franchise hálózatokat rangsorolja, melyek globális viszonylatban a legkiterjedtebb hálózattal (de minimum öt tengerentúli egységgel) és további növekedési potenciállal rendelkeznek. Ezeken kívül még olyan indikátorokat vettek figyelembe, mint a szükséges befektetés, a franchise díjak, a partnerek támogatásának mértéke, a növekedési ütem nagysága, a hálózat pénzügyi stabilitása és a rendszer megbízhatósága. Mindezek alapján kétség kívül kijelenthetjük: jelenleg az amerikai franchise hálózatoknak óriási szerep jut a franchise piaci trendek alakításában szerte a világon.
A rangsor legtetején a McDonald's (1.) és a 7-Eleven (2.) hálózatok találhatók, melyek egyébként a hazai piacot jelentő Egyesült Államokban is a legsikeresebbek tudtak. A népszerű gyorséttermi lánc domináns helyzete nem meglepő, hiszen szinte egyetlen olyan ember sincs a világon, aki a McDonald's-ot ne Amerika egyik ikonjaként tartaná számon. Az étteremláncnak több mint 21 ezer franchise étterme van világszerte. A lista második helyét elfoglaló 7-Eleven szupermarketlánc a világ legnagyobb franchise rendszerének számít az egységek száma alapján: a márkanév alatt 62 ezer üzlet működik, melyből 54 ezer az amerikai piacon kívül található – így az áruházlánc nemzetköziessége is nehezen vonható kétségbe.
A harmadik és negyedik helyet egyaránt gyorséttermek foglalják el, melyek szintén amerikai ikonoknak tekinthetők. A KFC-nek (3.) több mint 15.500, a Pizza Hutnak (4.) pedig több mint 8.700 étterme van a világon. Annak ellenére, hogy az év elején a KFC-nek több tucat éttermét be kellett zárnia Angliában a baromfiállomány megcsappanása miatt, az étteremlánc összességében még mindig stabilan növekszik a nemzetközi piacokon.
Igaz, hogy a két említett gyorsétterem lánc mindegyike szerepel az Entrepreneur ötszázas és kétszázas listáján is, érdemes megemlíteni, hogy az előbbi rangsorban igen eltérőek helyezéseik: a KFC a 233. helyen áll, a Pizza Hut pedig a 47-en. Elemzők szerint az amerikai piac extrém módon versengőnek számít, és az elmúlt években rengeteg új gasztronómiai márka jelent meg, melyek az újgenerációs igényes fogyasztóknak köszönhetően sokszor kiszorítják a régi, ”jóöreg” gyorsétteremi láncokat a versenyből. Mindezek azonban egyelőre kevéssé érintik a nemzetközi piacokat, így az expanzió üteme stabil tud maradni.
A fentiek elmondhatók a Subway (5.) esetében is, amely az elmúlt pár évben inkább a külföldi terjeszkedésre fókuszált, mintsem a hazaira. Igaz, hogy pár hónappal ezelőtt hangos volt a média attól, hogy a Subway 500 éttermét bezárta az USA-ban, de a márka még így is több mint 26 ezer éttermet üzemeltet a hazai piacon és további 18 ezret a világ egyéb szegleteiben. Mindemellett bejelentették, hogy a közeljövőben további ezer új egység nyitását tervezik a tengerentúlon.
A lista hatodik helyét elfoglaló Kumon, illetve a hetedik helyen álló RE/MAX márkák, a már említett 7-Eleven-nel együtt „kakukktojásnak” tekinthetők, hiszen a TOP 10-ben csupán ez a három olyan márka található, melyek profilja nem a gasztronómia és vendéglátás köré épül. A Kumonnak – mely egy, a gyerekek matematikai és olvasási tudását segítő oktatási központ – több mint 24.300 egysége van, míg a RE/MAX ingatlanügynökség 3.800-nál is több irodát számlál. Magyarországon Kumon rendszerben egyelőre Dunaharasztin és Zalaegerszegen tanulhatnak a gyermekek, RE/MAX irodával pedig Budapest számos kerületében találkozhatunk.
A tíz legerősebb nemzetközi franchise utolsó három helyén ismét a gasztronómiáé a főszerep, az éttermet és cukrászdát egy koncepcióban egyesítő Dairy Queen több mint 2.400 éttermével a nyolcadik, a Dunkin Donuts pedig 3.400 egységgel a kilencedik helyezést foglalja el. Az első tíz közé még a Baskin-Robbins (10.) fért be: a fagylalt- és süteményszaküzlet 5.450 étteremmel rendelkezik a tengerentúlon. Érdekesség, hogy hazánkban a Dairy Queennek végül nem sikerült megvetnie lábát, az utóbbi kettő márka pedig különböző okok miatt kivonult a magyar piacról.
Friss hírek
Mutasd mind
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 ...
Az AI mégsem megoldás a gyorséttermek minden problémájára?
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyháj...
