A Coca-Cola megveszi a Costa Coffee-t
A Coca-Cola a világ egyik (ha nem a) legismertebb márkaneve. Ez a fekete színű szénsavas üdítőital szinte a világ összes országában kapható, a családi étkezések már-már elmaradhatatlan nedűjévé vált. A globális lábnyom növelése pedig folyamatosan napirenden van, ugyanis a Costa Coffee felvásárlásával nem más célja volt a Coca-Cola vezetőségnek, mint bekerülni a meleg italok piacára is. Ehhez remek ugródeszkát jelenthet a Costa, hiszen a kávéóriás a világ második legnagyobb kávéházláncának számít. Brit lapértesülések szerint az adás-vétel 2019 első felében realizálódhat.
A Whitbread csoport 1995-ben vásárolta meg a brit, akkoriban 39 üzlettel rendelkező Costa kávéházláncot 19 millió fontért (akkori árfolyamon nagyjából 4 milliárd forintért). Azóta a Costa Coffee a világ egyik legnépszerűbb kávézó márkájává vált, egységeinek száma közel négyezerre nőtt (2400 kávézó az Egyesült Királyságban, további 1400 pedig 30 külföldi, nemzetközi piacon található). A mostani akvizíció 3,9 milliárd fontjába (nagyjából 1400 milliárd forintba) kerül a Coca-Cola-nak, így tehát a Whitbread remek hozamot ér el 23 évvel ezelőtti befektetésén.
A Whitbread számos üzletet igazgat(ott) egyetlen fedél alatt, így a Costa kávéházláncot, a Premier Inn szállodaláncot és számos egyéb éttermet is, azonban az idei év elején bejelentették, a kávézóláncot önálló cégként kívánják bevezetni a tőzsdére. Mindezek tudatában Alison Brittain, a Whitbread vezérigazgatója szerint a mostani felvásárlással nem csak a Coca-Cola járt jól, hanem a Whitbread is, hiszen az akvizícióval sokkal magasabb árat kaptak a kávéházláncért, mintha az önálló vállalatként folytatta volna útját a tőzsdén.
„A kávé az egyik legerősebben növekvő kategória a világon, ezért a Coca-Cola-nak bővítenie kell portfólióját a kávé és az egyéb meleg italok piacán” – nyilatkozta James Quincey, a Coca-Cola vezérigazgatója. Elmondása szerint a Coca-Cola az ital üzletágban csupán a meleg italoknál nem rendelkezett globális márkával, ezért a Costa felvásárlása tökéletes lépés volt a számukra. Ugyanakkor a vezérigazgató azt is elismerte, hogy a kiskereskedelmi értékesítés új terepnek számít a Coca-nak, de hozzátette, a Costa egy erős vezetői csapattal rendelkezik, ezért igyekezni fognak olyan vonzó ajánlatot tenni számukra, hogy az elkövetkezendőkben már a Coca-Cola színeiben alkothassanak majd egy csapatot.
A Costa az elmúlt időszakban Kínára, a kínai hálózatfejlesztésre összpontosított és a közeljövőben az ázsiai térségben szeretnék megtriplázni kávéházaik számát, hogy adott esetben meg is előzhessék a piacvezető Starbucks kávézóláncot. Bár igaz, hogy a felvásárlást win-win szituációként írják le az akvizícióban résztvevő felek, ugyanakkor Nicholas Hyett tőkeelemző szerint a Costa elvesztése mégiscsak valamelyest keserédes lépésnek tekinthető, hiszen a Costa már régóta a Whitbread koronájának ékköve volt és hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik, így - a felvásárlási summa ellenére is - több befektetőt szomorúan érinthet ez a lépés.
Mindenesetre a Whitbread a befolyt összeget egyrészt adósságai rendezésére, másrészt Premier Inn szállodai üzletágának további fejlesztésére kívánja fordítani. Az pedig a jövő zenéje marad, hogy a Coca-Cola szárnyai alatt merre fejlődik tovább a kávéóriás.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.