Ambíciózus tervek
Ambiciózus tervekkel tekint a jövőbe a világelső Marriott International, melynek részét képezi Budapest is.
A világ legnagyobb franchise szállodalánca, a Marriott International Európában erősíti jelenlétét. A tavalyi évben a Starwood lánc 12,41 milliárd dolláros felvásárlásával pozícióját oly mértékben erősítette meg a világpiacon, hogy már így is nehéz lesz letaszítani a trónról. Azonban idén sem tétlenkedik a jól ismert vállalat, nemrég bejelentette ambiciózus három éves tervét, melyben Európa kiemelt szerepet kapott.
A Marriott International szállodalánc hálózatának bővítésével 2019 végére további 300.000 egységgel kívánja növelni elérhető szobáinak számát. Európában elsősorban Starwood márkájának terjeszkedését tartja szem előtt a vállalat. Budapesten, a Matild Palotában 2019-ben debütáló Luxury Collection Hotel szintén a Marriott portfólióját erősíti majd, melyről korábban itt írtunk.
Amy McPherson, a Marriott International vezérigazgatója nyilatkozatában megemlítette, hogy a 2016-os év kiemelkedő fontossságú volt számukra, melyből a legfontosabb lépés a már említett Starwood lánc felvásárlása volt, aminek eredményeképpen további 40.000 egységgel növelték az Európában található szobáik számát. Ezzel a lépéssel hat év alatt megháromszorozódott a szobaszám a kontinensen, elérve az összesen 134.000 egységet. „Most nagyra törő tervekkel tekintünk a jövőbe. 2020-ig tovább kívánjuk erősíteni vezető pozíciónkat a luxus és komplex szolgáltatások szegmensben, melynek keretében létrehozzuk a világ legnagyobb high-end hotel hálózatát” – ismertette McPherson.
A Marriott International a világ 124 országában több mint 6.000 hotellel és 1,2 millió szobával rendelkezik. Portfóliójában összesen 30 különböző márkát találunk, mint például a Ritz-Carlton, a Courtyard and Residence Inn vagy a hamarosan Budapesten is debütáló W Hotels.
Other concepts from sector turizmus és vendéglátás
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
