Hol érdemes vállalkozni?
Nem jeleskedtünk az üzleti reformok terén – Magyarország két helyet rontva 54. lett a Világbank Doing Business 2014 listáján.
Egy gyarapodó magánszektor – piacra lépő új cégekkel, az általuk teremtett munkalehetőségekkel és az innovatív termékek fejlesztésével – hozzájárul egy virágzó társadalom kialakulásához. Az országok kormányai fontos szerepet játszanak a dinamikus ökoszisztéma támogatásában a cégek számára. Ők állítják fel a szabályokat és tisztázzák a tulajdonjogokat, csökkentik a vitarendezés költségeit és növelik a gazdaság kiszámíthatóságát. Egyformán érvényesített, megfelelő szabályok nélkül a vállalkozóknak nehezebb elindítani és sikeresen működtetni kis- és közepes vállalkozásaikat. Márpedig a világ legtöbb gazdasága számára a kkv-k jelentik a növekedés és munkahelyteremtés motorját.
Magyarország összességében az 54., a felül vizsgált eredmények alapján pedig az 58. helyen végzett a Doing Business 2014-es rangsorában, ami hat helyezéssel rosszabb a 2013-mas eredményhez képest. A 11 vizsgált szempont közül egyedül az építési engedélyekre vonatkozó szabálymódosítások eredményeztek pozitív változást. Míg két esetben változatlan helyen és pontszámmal állunk, a további kategóriákban romlott a magyarországi üzleti környezet megítélése az előző évhez képest, legnagyobb mértékben az adózás terén. A legkedvezőtlenebb területnek idén is a Befektetők védelmét találták a tanulmány szerzői - ez alapján Magyarország a 128.
A reformok terén a tanulmány pozitívan emelte ki a munkaerő és foglalkoztatás kérdésében az éjjeli munka és szabadságok utáni bérpótlékok csökkentését és megnövekedett a minimálbért.
A közép-kelet európai régió országai közül Ausztria végzett a legjobb helyen (30.), illetve még Szlovénia (33.), Lengyelország (45.) és Szlovákia (49.) található előttünk. Magyarországot követi Bulgária (58.) és a listán valamivel hátrébb Románia (73.), Csehország (75.), Horvátország (89.), Szerbia (93.) és Ukrajna (112.). Utóbbi egyébként nyolc területen is könnyítette a vállalkozók dolgát az országban, így Ukrajna tudhatja magáénak az egyik legnagyobb mértékű előrelépést tavalyhoz képest.
Összességében immár hetedik éve végzett az első helyen Szingapúr, őt követi Hong Kong, majd Új-Zéland és a dobogóról éppen csak lemaradva az Egyesült Államok. A lista elkészítése során vizsgált területeken Ukrajna, Ruanda, Oroszország, a Fülöp-szigetek és Koszovó gazdasága fejlődött a legnagyobb mértékben. A tanulmány szerzői kiemelték, hogy a 2012/13-mas évben 114 gazdaság összesen 238 reformmal tette könnyebbé az üzletvitelt – ez 18 százalékkal több, mint az előző évben.
Érdekesség, hogy ha a világ összes gazdasága követné a legjobb gyakorlatot a vállalkozásindítás szabályozási folyamatait illetően, a vállalkozóknak összesen 45,4 millió nappal kellene kevesebbet tölteniük a bürokratikus követelményeknek való megfeleléssel.
A teljes Doing Business 2014 tanulmány megtekinthető itt.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
