Melyik országban érdemes céget vezetni?
A Világbank minden évben rangsorolja a világ országait aszerint, hogy mennyire előnyös a gazdasági környezet cégek alapításához és vezetéséhez.
Magyarország az ötvennegyedik, a felülvizsgált eredmények alapján pedig az ötvenkettedik helyen lett rangsorolva a Világbank tanulmányában, amely 185 ország gazdasági környezetét hasonlította össze tíz egyforma súllyal vizsgált felmérési szempont alapján. Kis optimizmusra adhat okot, hogy a magyar üzleti szférára jellemző borús közhangulat ellenére a régió országai közül csak Ausztria (#29), Szlovénia (#35) és Szlovákia (#46) ajánl kedvezőbb gazdasági miliőt nálunk, – legalábbis a Világbank szerint – bár az is igaz, hogy öt helyezéssel hátrébb kerültünk a tavalyi listához képest.
A felmérésen a következő tíz szempont alapján rangsoroltak: cégalapítás, építési engedélyek, áramszolgáltatás, ingatlanok regisztrálása, hitelezés, befektetők biztonsága, adózás, határon túli kereskedelem, szerződések érvényesítése, és csődeljárás. A listán Szingapúr végzett az első helyen, Hong-Kong és Új-Zéland előtt. Közvetlenül előttünk található Montenegró, Tunézia és Kazahsztán, mögöttünk pedig Lengyelország, Luxemburg és Fehéroroszország.
A teljes lista megtekinthető a www.doingbusiness.org/rankings weboldalon.
(pcs)
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
