Magyarországra is megérkezhet a Ship Center
A Ship Center logójával ellátott helyszíneken az ügyfelek egyszerűen adhatnak fel csomagokat, illetve rendelhetnek nyomdai és kapcsolódó üzleti szolgáltatásokat, mint például bélyegző-, névjegykártya készítés, szórólap nyomtatás, 3D nyomtatás, topográfia, grafikai tervezés vagy virtuális iroda szolgáltatás. A helyszínek forgalmának legnagyobb része – átlagosan 60% – a csomagszállítás szolgáltatásból származik, azonban a franchise átadó véleménye szerint az arányok hamarosan kiegyenlítődnek a közelmúltban bevezetett termékfejlesztéseknek köszönhetően. A csomagszállító szolgáltatások megrendelhetők a hálózat helyszínein és online is. A franchise partnerek által realizált árrés 40 és 80 % között van.
A Ship Center vállalat számára a kezdetektől fogva egy franchise hálózat kiépítése és fejlesztése jelenti a növekedés kulcsát, aminek eredményeként hazájában már 35 franchise helyszínt számlál, valamint az első külföldi Ship Center is megnyitotta kapuit a Cseh Köztársaságban. A franchise forma lesz a jövőbeli terjeszkedés alapja is, a hálózat a jövő évben – a meglévők fejlesztése mellett – újabb piacokat hódítana meg, a célországok között van Magyarország is.
A lengyelországi tapasztalatok alapján egy Ship Center helyszín kialakítása nagyjából 1,5 millió forintos beruházást jelent, ami mellett egy 25-50 négyzetméter alapterületű üzlethelyiségre van még szükség egy legalább 20 ezer lélekszámú településen. A franchise partnerek csatlakozhatnak a hálózathoz egyszerűen a csomagszállítás és a nyomdai szolgáltatások már működő üzletük szolgáltatásai közé emelésével is, ez esetben a befektetés kb. 300 ezer forintban maximalizálódik. A franchise központ adatai alapján a partnerek befektetése 9 és 16 hónap között térül meg.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel