Országos mosodahálózat épül
Az első Bubbles mosoda 2011-ben nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy egy új formában honosítsa meg a közösségi mosás élményét Magyarországon. Az első évek tapasztalatain felbuzdulva a vállalat 2014 májusában kezdett bele egy országos hálózat kiépítésébe, melyhez múlt pénteken csatlakozott a 18. Bubbles mosoda – a székesfehérvári egység egyben a vidéki terjeszkedés zászlóshajója is. A magyarországi expanzió célja az országos lefedettség megvalósítása a következő években, melyet 100 egységgel és franchise partnerek bevonásával kíván elérni a vállalat.
„Nagy nap ez a mai, a székesfehérvári üzlet megnyitása fontos mérföldkő a vállalkozásunk életében. Budapesten sok a visszatérő vendégünk, s abban bízunk, hogy az új mosoda fontos szerepet fog betölteni a székesfehérvári lakosok életében is, sikerül megszerettetni az helyiekkel. A Bubbles-ben a mosás nem házimunka, hanem kikapcsolódás, élmény, az üzleteink közösségi térként szolgálnak. Itt az emberek barátaikkal, gyerekeikkel közösen tölthetik a szabadidőt, vagy akár dolgozhatnak az ingyenes wifi segítségével. Nem titok, hogy jelenleg is 4-5 új üzlet megnyitásán dolgozunk, célunk, hogy ez év végére az üzleteink száma 20-nál is többre növekedjen” – mondta el a megnyitón Megyeri Gábor, a Bubbles ötletgazdája és vezérigazgatója.
Az éjjel-nappal nyitva tartó Bubbles mosodákban dupla (11 kg) és tripla (16 kg) kapacitású, a legmodernebb számítógép-vezérelt ipari mosógépek és szárítógépek (16 kg és 25 kg) könnyítik meg a mosást, amelyhez a professzionális mosószert, öblítőt és fertőtlenítőt is az automata adagolórendszer biztosítja. A rendszer előnye az egyszerűség, ugyanis a gépek rendkívül könnyen kezelhetőek.
A Bubbles franchise országosan elérhető, aminek keretében minden legalább 15-20 ezer lakosú településen van lehetőség egy saját Bubbles mosoda kialakítására. A hálózat elsősorban olyan vállalkozókat keres a franchise partnerek személyében, akik motiváltak és képesek az üzleti sztenderdek alapján történő üzemeltetésre. Egy Bubbles üzlet megnyitása 22 – 27 millió Ft beruházást igényel, amely függ az adott üzlethelyiség egyéni adottságaitól és tulajdonságaitól. A befektetés tartalmazza az üzlet teljes kialakítását, felszerelését és a franchise belépési díjat.
A Bubbles az üzletnyitás után sem hagyja magukra a franchise partnereket: a franchise központ teljes körű támogatást, üzemeltetési dokumentációt, képzéseket, egységes alapanyag beszerzést, modern üzemeltetési lehetőséget, standardizált folyamatokat és háttérszervizt, IT és biztonsági rendszert, folyamatos országos marketing aktivitást, valamint folyamatos fejlesztéseket is biztosít a hálózat tagjai számára.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel