Magyarország is a látómezőben
A 47 országban jelen lévő Chem-Dry felgyorsítaná expanzióját, és még az idei évben 122 új helyszín megnyitásával kívánja megerősíteni vezető pozícióját – közölte sajtónyilatkozatban a világ vezető szőnyeg- és kárpittisztító szolgáltatója. A növekedéshez kiváló alapot biztosít az egyre erősödő kereslet, az ezzel arányosan növekvő forgalom, valamint a már meglévő franchise partnerek igénye üzletük bővítésére. A világszerte 3000 egységgel rendelkező márka (amely 10 000 háztartást és céget szolgál ki minden nap) expanziójának egyik prioritása Kelet-Európa, különös tekintettel Magyarországra.
A robosztus Chem-Dry értékesítések és a rendszerszintű növekedés katalizátora a vállalat elhivatottsága a stratégiai franchise partneri együttműködések iránt, amit mi sem mutat jobban, minthogy az új franchise üzletek több mint 40 százalékát meglévő partnerek nyitják. Az erős partnerhálózat mellett a Chem-Dry egyedi és környezetbarát eszközeinek és termékeinek köszönheti még piacvezető pozícióját. „A világ szőnyegtisztításának közel 8 százaléka Chem-Dry szolgáltatás, ami több mint bármelyik más márka piacrészesedése ebben az egyre darabozott szegmensben” – mondta el D’Wayne Tanner, franchise értékesítési alelnök. „A franchise befektetők egyre inkább felfigyelnek ránk. A vásárlók világossá tették, hogy prémium termékeket és környezetbarát takarító szolgáltatásokat keresnek. A mi márkánk közvetlenül ezt az igényt célozza meg.”
Az idei évben a Chem-Dry további növekedést és hálózatbővítést ígér, és nem csak hazájában, az Egyesült Államokban, de Európában is, melynek részeként Németország és Lengyelország mellett Magyarországot is célba vette a vállalat, így hazánkban is megkezdhetik franchise partnerek felkutatását a piacra lépéshez.
Köszönhetően alacsony tőkeigényének és átfogó üzleti modelljének, a Chem-Dry az egyik legismertebb franchise a szőnyeg- és kárpittisztítás ágazatában. A franchise partnerek a legkülönbözőbb háttérrel és tapasztalatokkal rendelkeznek (a repülőgép pilótáktól kezdve, gondnokokon át leszerelt katonákig), és mindannyian élvezhetik a kiterjedt támogatási rendszer nyújtotta előnyöket, mint a marketing- és operatívtámogatás, bizonyított megoldások és több évtizedes tapasztalatok átadása, kedvezményes beszerzés, folyamatos központi fejlesztések és egyedi termékek. Ugyanakkor – az üzleti modell megfelelő megvalósítása érdekében – a partnerek korlátozott, csak a központ által összeállított marketingcsomagból dolgozhatnak, ami valamelyest határt szabhat kreativitásuknak.
Az 1977-ben alapított Chem-Dry folyamatos innováción, termékfejlesztésen és egyedi munkafolyamatokon keresztül igyekszik megőrizni és bebetonozni vezető szerepét. Az amerikai központú vállalat egyedi, védjeggyel ellátott és környezetbarát eszközei alaposabb tisztítást és gyorsabb száradást tesznek lehetővé. A márka elsőszámú szolgáltatása, a ”The Natural” során nem használnak erős, maró hatású vegyszereket, aminek köszönhetően gyerekek és háziállatok számára is teljesen biztonságos a folyamat. A Chem-Dry egy további előnye, hogy 80 százalékkal kevesebb vizet használnak fel, így a szőnyeg (egy-két nap helyett) egy-két óra alatt megszárad.
A Chem-Dry 27 egymást követő évben nyerte el az Entrepreneur magazin „Legjobb Szőnyeg- és Kárpittisztító franchise hálózatának” járó díját.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel