Inkább a franchise
A Business Telecom (BTel) az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacokon, erről határozott a társaság december 29-én tartott rendkívüli közgyűlése.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt közgyűlési jegyzőkönyv szerint az új stratégia mellett szól, hogy az XPrime egy védjegyoltalom alatt álló termék, amely ötvözi az online reklámozást, valamint a hagyományos távközlési szolgáltatásokat. A társaság szerint a termék hatására egy átlagos távközlési vállalat akár 10 százalékos EBITDA, azaz kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredménynövekedést képes elérni.
A BTel 2014–ben megalkotta a termék hazai és nemzetközi, távközlési vállalatokat kiszolgáló működési és üzemelési modelljét, franchise alapon. A franchise jogok értékesítésére előrehaladott tárgyalásokat folytat mind hazai, mind külföldi távközlési vállalatokkal. A tárgyalások alapján jól látható a termék piaci létjogosultsága és a társaság számára tervezhető bevétel és pénzügyi eredmény – olvasható a jegyzőkönyvben.
A közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatótanácsnak arra, hogy saját hatáskörben legfeljebb 2 milliárd forinttal megemelje a társaság alaptőkéjét, amely ezzel 3 milliárd fölé nőne. A tőkebevonás a társaság likviditási problémáinak megoldását célozza. A felhatalmazás egy éves időtartamra szól.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel