Egyedi technológia és mobilitás
Az iDry autómosó szolgáltatások előnye a mobilitás. A járműveket az iDry speciális szárazmosás szolgáltatásával (mely minimális mennyiségű vizet igényel és alkalmas olyan egyéb járművek mosására is, mint motorkerékpárok, hajók vagy repülők) bármilyen helyszínen le lehet mosni anélkül, hogy szennyeznék a környezetet. Az iDry munkatársai mennek az ügyfélhez és kínálnak alkalmi vagy rendszeres, magán vagy céges autó, vállalati flotta külső-belső takarítását.
Az iDry folyamatos fejlődése eredményeként mára csaknem teljes egészében lefedi a cseh piacot, két régió saját működtetésben, míg további 7 régióban mester franchise partnerekkel együttműködésben fejlesztik a hálózatot. A mobil autómosó már Szlovákiában is elindította koncepcióját a pozsonyi régióban, valamint tervei között szerepel a magyarországi, lengyel és román megjelenés is. Magyarországon a hálózat első körben egy-két megyét összefogó régiókért felelős mester franchise partnereket keres, akik egyéni franchise partnerek bevonásával is fejleszthetik üzletüket.
Az iDry egy forradalmian új koncepció, amely minimális mennyiségű vizet használ fel az autók vagy más járművek mosásánál, tisztításánál. A hálózatnak külföldön is sikerült már néhány fontos franchise szerződést kötnie Szlovákiában, valamint Lengyelországban. „Hamarosan befejeződik a képzés és betanítás fázis, és teljes kapacitással indulunk a lengyel piacon. Lengyelország mellett javában folynak az előkészületek a magyarországi megjelenéshez, ahol jelentős potenciált látunk” – mondta el Petr Smeral, a koncepciója megalapítója és hozzátette, jövő nyárra teljesen működőképesek szeretnének lenni az említett országokban.
A mester franchise szerződések általában 3 évre szólnak, további 3 év hosszabbítási lehetőséggel, amely idő alatt a franchise partnerek élvezhetik az iDry központ teljes támogatását: részletes képzés, gyakori franchise találkozók, web-oldal és mailing rendszer, üzleti támogatás, egyedi (Eco Touch márkanév alatt szabadalmaztatott) termékek, területi kizárólagosság, exkluzív termékek értékesítésének lehetősége (kis- és nagykereskedelem), központi beszerzés.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Közép-Európa egyik legnagyobb étteremoperátora 144 Starbucks kávézóval bővítheti tovább hálózatát. Szlovákiába is belépnek.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel