Megújuló Kizman Travel
A szállásfoglaló portál-hálózat több nyelven, új funkciókkal és több mint 350 ezer szálláshelyet tartalmazó portfólióval érhető el.
A Kizman Travel egy magyar online utazási és szállásfoglaló portálként alakult 2010-ben azzal a céllal, hogy gyorsan és egyszerűen teremtsen kapcsolatot vendég és szálláshely között. A koncepció gyors fejlődésnek indult, a Kizman Travel jelenleg 12 országban (köztük Magyarországon) van jelen saját üzemeltetésű portáljaival, valamint további négyben franchise partnerek bevonásával. Az egységesen kialakított, az adott ország nyelvén megjelenő oldalak mindegyike mára több mint 350 ezer szálláshelyet kínál az utazni vágyók számára. A franchise hálózat a további, nemzetközi terjeszkedésre összpontosít.
A Kizman Travel franchise oldalak által generált forgalom 80-20 százalékban oszlik meg franchise átvevő és központ között, valamint a havi royalty és marketing díjakkal kell számolniuk a partnereknek. A havi díjak a forgalom 17 százalékát jelentik, amit a franchise központ visszaforgat hálózat- és programfejlesztésbe, nemzetközi marketing kampányokba, valamint karbantartásba.
Ahogy azt Kizman István egy korábbi interjúban elmondta, a franchise partnerek sikerének kulcsa a hatékony, intenzív reklám és pr tevékenyégben rejlik. A tapasztalatok alapján a franchise partnereknek legalább négyezer eurót kell marketingre áldozniuk az első évben, ugyanis ez szükséges az oldal beindításához, felpörgetéséhez és a 20 ezer eurós prognosztizált első éves eredmény eléréséhez.
A reklám költségek ugyanakkor le is fedik a működési költségek nagy részét, hiszen egy országos Kizman Travel portál működtetéséhez nincs szükség irodára, valamint 1 adminisztrátor el tudja látni az oldal körüli teendőket is.
A csatlakozó franchise partnerek számára a belépési díj változó – nagyjából 2-6 millió forint befektetést igényel – és függ az adott ország méretétől, valamint attól is, hogy egy már felépített és működő portálra vonatkozó jogokat vásárol az ember. Így van ez például Magyarországon is, ahol a belépési díj 5,6 millió forint, ugyanis egy bejáratott oldalról van szó.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector turizmus és vendéglátás
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
