Franchise vásárok hónapja
Jelenleg is tart a moszkvai Buybrand Expo, a hónap végén Franchise Vásár Pozsonyban, de még előtte Franchise Expo 2013, Varsó.
Kelet-Európa legnagyobb, a franchise világának szentelt kiállítása az oroszországi Buybrand Expo. Idén a rendezvény október 2-4. között hozza össze a szakma szakértőit, kis-, közép- és nagyvállalatait, valamint kormányzati szerveket, hogy megtárgyaljanak egy sor kérdést a franchise kilátásairól, problematikájáról és általában a franchise-t érintő fontosabb témákról. A legfrissebb helyzetjelentés alapján 250 franchise-koncepció mutatkozik be idén Moszkvában, mintegy 8000 látogatót csábítva el ezzel, szerte Európából. A vásár mellett megrendezésre kerül egy szakmai fórum, valamint a franchise gyakorlati és üzleti kérdéseit boncolgató szeminárium is. Ha azonban a héten nem tud ellátogatni az orosz fővárosba, még ebben a hónapban két további nemzetközi franchise expót is tartanak a régiónkban: sorban a következő Közép Európa legnagyobb franchise rendezvénye, a lengyelországi Franchise Expo 2013, majd a hónap végén tartják a Nemzetközi Franchise Szakkiállítás és Vásárt Pozsonyban.
Az idei lesz a tizenegyedik Franchise Vásár Varsóban, amely vitathatatlanul Európa egyik meghatározó franchise rendezvényé nőtte ki magát. A tavalyi rekord számú 7000 érdeklődő után, a rendezők idén már 8000 franchise jog megvásárlásában érdekelt látogatót, valamint több mint 100 franchise koncepciót várnak a háromnapos rendezvényre. „Ez az egyetlen olyan esemény az évben, amikor ilyen nagy számban gyűlnek össze egy helyen a franchise rendszergazdák és potenciális franchise partnerek” – mondta Arkadiusz Słodkowski, a rendező PROFIT system igazgatósági tagja. A kiállítókat elsősorban Lengyelországból és Közép Európából (Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Ausztria) várják a szervezők, emellett jelen lesz több észak-amerikai, ausztrál és nyugat-európai koncepció is.
Ezután, a hónap végén, azaz október 30-31. között Pozsonyban kerül megrendezésre a Nemzetközi Franchise Szakkiállítás és Vásár. A szlovák kiállítás valamivel kisebb, mint a lengyel vagy az orosz, a szervezők jelenleg kb. 30 franchise hálózatra számítanak Szlovákiából, a Cseh Köztársaságból és Ausztriából. „A franchise kiállítással az a célunk, hogy bemutassuk, a szlovák piacon vannak kiváló szakemberek és cégek, amelyek fejlesztik a franchising üzleti modellt. Reméljük, hogy ez a franchise vásár – a franchise rendszerek bemutatásával és a kapcsolódó konferenciákkal – erősíteni fogja a franchise pozícióját a szlovák piacon és befolyását az egész gazdaság fejlődésére” – mondta el Jozef Šétaffy a rendező Szlovák Franchise Szövetségtől.
---
Maradjon aktuális a hazai és nemzetközi franchise rendezvényekkel kapcsolatban a Franchise Naptárral!
Other concepts from sector üzleti szolgáltatások (B2B)
Friss hírek
Mutasd mind
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
BioHair: a bejelentkezés nélküli fodrászlánc, amely franchise modellel hódít
A BioHair egy hazai franchise hálózat, amely gyors, bejelentkezés nélküli fodrászszolgáltatásokat kínál – és már közel 40 szalonnal működik szerte...
