Jövőre már 400 áruház
A SPAR folytatja franchise programját, sőt a jövőben elsősorban ezen a téren várható bővülés.
Elhelyezték a több mint négymilliárd forintos beruházással épülő Family Center üzletközpont és Interspar áruház alapkövét Szekszárdon. A volt szekszárdi laktanya helyén 2,2 hektáros területen 2014 nyarára felépülő létesítményben egy 1500 négyzetméteres Family Center és egy 6895 négyzetméteres Interspar áruház kap helyet - mondta Márton András, a beruházó Magnum Hungária Argon Kft. projektmenedzsere az alapkőletételt megelőző sajtótájékoztatón.
„A jelenleg Magyarországon 396 áruházat működtető kft. üzleteinek száma a tervek szerint jövőre meghaladja a négyszázat; elsősorban a franchise-konstrukcióban működő üzletek terén várható bővülés” – mondta el Delbó Lajos, a 2011-ben 334 milliárd, 2012-ben 356 milliárd nettó árbevételt elért társaság értékesítési vezetője az MTI-nek és hozzá tette „az elmúlt évek nehéz gazdasági helyzete után az idei év lesz a fordulópont, 2013-ban jelentős árbevétel-növekedéssel számolnak.”
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. tavaly szeptemberben indította el Partnerprogramját, és – további saját üzletek nyitása mellett – megkezdődött a hálózat franchise partnerek bevonásával történő bővítése is. A most véget ért első "próba" évben öt SPAR partnerüzlet nyílt.
A franchise erősítés mellett a mostani, legújabb áruházzal a Spar folytatja saját áruházak nyitását is – Erwin Schmuck a társaság igazgatóságának elnöke megjegyezte, hogy jelenleg a szekszárdi a cég legnagyobb projektje; a tolnai megyeszékhelyen a kft. 32. Interspar áruháza épül fel.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
