Megnyitott az Árkád 2
Szép számmal akadnak franchise márkák is az új budapesti bevásárlóközpontban.
Az idei évre beharangozott egyetlen új bevásárlóközpont, a budapesti Árkád 2 nyitását hosszú tervezés előzte meg. Az Árkád 2 tervezése még 2005-ben indult el, ám éveket vett igénybe a szükséges telek, majd építési engedélyek megszerzése. Végül 2011 szeptemberében született meg a döntés arról, hogy a meglévő 48 ezer négyzetméteres kiadható területű Árkádot felújítják, illetve mellette felhúzzák a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2-t.
A 2007 óta csökkenő kiskereskedelmi forgalom, a forgalmukat euróban bonyolító plázák számára a forint gyengülése, illetve a tavaly megalkotott plázastop törvény játszanak fontos szerepet abban, hogy az utóbbi években gyakorlatilag csak a régi, jól bejáratott házakat újították fel a befektetők (Duna Pláza, Mammut), ám új beruházásba nem igazán kezdtek. Piaci vélekedések szerint ebben a helyzetben kiemelkedően fontos, hogyan sikerül az Árkád 2 debütálása, mivel az lökést adhat a többi, jelenleg csak inkább tervezőasztalon létező beruházás számára.
Az Árkád 2-ben 26 üzlet lesz, ebből több is jóval ezer négyzetméter feletti. Sok kiskereskedelmi hálózat is megjelenik az üzletközpontban, többek közt a CCC, Deichman, New Yorker, Bio Hair, Starbucks és még sokan mások. Az újonnan kialakított Arkád 2 és a szeptemberig felújításra kerülő Árkád 1 összesen közel 200 üzletnek ad majd otthont.
Other concepts from sector üzleti szolgáltatások (B2B)
Friss hírek
Mutasd mind
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
BioHair: a bejelentkezés nélküli fodrászlánc, amely franchise modellel hódít
A BioHair egy hazai franchise hálózat, amely gyors, bejelentkezés nélküli fodrászszolgáltatásokat kínál – és már közel 40 szalonnal működik szerte...
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
