Egy hét múlva klubdélután
Március 28-án tartja idei első klubdélutánját a Magyar Franchise Szövetség, ahol várja a franchise szakma iránt érdeklődőket.
A soron következő klubdélutánnak ismét a Hotel Buda Mercure ad otthont, délután két órai kezdettel. Az esemény tematikáját ezúttal úgy határozta meg a Szövetség, hogy az érdeklődő közönség a franchise együttműködésbe első kézből nyerhet betekintést, egy sikeres rendszergazda és egy átvevő tapasztalatain és ”szemüvegén” keresztül is.
Elsőként dr. Zsigmond Gábor, az Alphazoo Kft. ügyvezető igazgatója tart előadást, Franchise hálózat építése a rendszergazda szemével címmel. Őt követi a franchise partnerek „képviseletében” Németh Péter, a Duna House franchise átvevője, aki a Franchise, átvevői szemmel" előadása során osztja meg tapasztalatait a közönséggel.
Mindkét előadó díjazottként vehetett részt a Szövetség idei, franchise Díjkiosztó Gáláján januárban. Előbbi az Alphazoo képviseletében a 2012-es év legdinamikusabban fejlődő hálózata címet vehette át, utóbbi pedig a 2012-es Év fiatal sikeres franchise átvevője elismerésben részesült.
A Klubdélutánon a szokásokhoz híven lehetőség lesz a témák és előadások kapcsán felmerülő kérdések megvitatására is. A beszélgetés moderátora dr. Mandel Katalin főtitkár.
A klubdélutánon való részvétel szövetségi tagoknak ingyenes, nem szövetségi tagoknak pedig 8 000 Ft + áfa. Jelentkezés a Magyar Franchise Szövetség elérhetőségein.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector üzleti szolgáltatások (B2B)
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
