A Rossonerik nagy családja
2005-ben szervezték meg az első hivatalos A.C. Milan tábort, a Milan Junior Camp-et Budapesten. Mik voltak az első tapasztalatok?
Amikor a Milan tábor elindult Magyarországon, az érdeklődés minden várakozásunkat felülmúlta. Nagyon jól fogadták mind szponzori, mind pedig résztvevői szinten, hogy az A.C. Milan, a világ egyik leghíresebb futball klubjának hivatalos gyermek- és ifjúsági tábora megnyitja kapuit Magyarországon. Rájöttünk, nagyon sok focirajongó és ezen belül is Milan szurkoló van Magyarországon és a Milan nevével fémjelzett sporttáborban sokan látnak fantáziát.
A Milan táborokat nem franchise rendszerben működtetik a licence tulajdonosok, mégis a helyi szervező partnerek bevonásával egyfajta partner-hálózatot építettek ki.
Valóban az MJC koncepció sok eleme akár egy franchise modellbe is beleférne. A márkanév és a logók, védjegyek minden esetben adottak és ezáltal a vizuális megjelenés, a grafikák, stb. is. Egységesek a tábori programok, az edzések és a szabad-foglalkozások. Mindenhol a Milan által delegált, magasan kvalifikált olasz utánpótlásedzők adják át az ismereteket, illetve szervezőként jelentős szakmai támogatást kaptunk a licence tulajdonostól is. Azonban az MJC licence jogokat néhány nemzetközi vállalat birtokolja, akik minden esetben a helyi partnerrel kötött együttműködési megállapodás alapján, a jogokat megtartva szervezik a táborokat.
Lát rá esélyt, hogy a jövőben Milan Junior Camp Magyarországon, a fővároson kívül is megrendezésre kerüljön?
A magyarországi Milan Camp szakmai vezetése természetesen elképzelhetőnek tartja a tábor megrendezését más városokban is, hiszen minden nagy- és közepes méretű település potenciális helyszín lehet. Egyelőre a nagyobb nehézséget az ideális – jó hely- és szakmai ismerettel, illetve kapcsolatrendszerrel rendelkező, elhivatott focibarát – partner megtalálása jelenti.
Ha az említett, vállalkozó szellemű, elhivatott focibarát belevágna egy vidéki Milan Camp megszervezésébe, mivel kell mindenképp számolnia?
Ha meg van az ideális – 180-200 gyerek befogadására alkalmas – helyszín, fontos még a promóció és a reklám is. Érdemes felvenni a kapcsolatot helyi és országos médiával, hogy minél több emberhez eljusson a sporttábor híre. Talán még a megfelelő helyszín és a média kampánynál is fontosabb azonban a megfelelő szponzor megtalálása. Fontos tudni, hogy a Milan Junior Camp alapvetően egy felső árkategóriás focitábor, azonban erős szponzori támogatással egy sokkal szélesebb közönség számára is elérhetővé válhat.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
A franchise fogalma
/2019.04.13.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A franchise hálózatok jobb megértésének érdekében kategóriákra bonthatóak. Általában a tevékenység vagy a vállalati struktúra által.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel