A H&M felgyorsítja terjeszkedési programját
A Hennes&Mauritz vezetősége bejelentette, hogy tovább növelik a tervezett üzletnyitások számát.
A H&M vezetősége korábban azt nyilatkozta, hogy idén 275 boltot tervez nyitni novemberig, most azonban még belehúz és – a borúsabb fogyasztói hangulat, a bizonytalan előrejelzések és a svéd valuta erősödésének negatív hatásai ellenére – ezt a számot 300-ra emelte.
Az egyre nagyobb ütemű terjeszkedésnek köszönhetően a svéd ”fast fashion” hálózat forgalma is ezzel arányosan nő, azonban a gazdasági környezet kedvezőtlen alakulása miatt a profiton ez a növekedés már kevésbé érzékelhető. A H&M adózás előtti eredménye az idei harmadik negyedévben 4,9 milliárd svéd korona volt (165 milliárd Ft), ami mindössze 1%-kal több 2011 azonos időszakának eredményéhez képest. Ez az 1% – a növekedés ellenére – rosszabb lett a vártnál, aminek következtében a részvények esésnek is indultak a Frankfurti Értéktőzsdén.
„A divat ágazat sok piacon továbbra is nagy kihívásokat gördít elénk – mind a gazdasági kiszámíthatóság, mind a makrogazdasági környezet szempontjából” – mondta el a BBC-nek Karl-Johan Persson H&M vezérigazgató. – „2012 harmadik negyedévében ugyan jelentős bevételnövekedést könyvelhettünk el, azonban a különböző deviza átváltások negatív hatása jelentősen csökkentette az ez időszakban elért nyereséget.”
A svéd korona június és augusztus között jelentősen erősödött az euróval szemben. A valuta átváltások utáni költségek a cég hivatalos közleménye szerint 200 millió koronával voltak magasabbak idén, mint az előző évben.
A 47 országban jelen lévő svéd divat hálózat első számú piaca Németország, majd az USA, Franciaország és Nagy-Britannia. Az amerikai piacon való térnyerést a ruhakereskedelmi hálózat jelenleg online áruház beindításával kívánja elérni, ám a régóta várt megnyitót (és ezáltal a világ legnagyobb online piacán való megjelenést) ismét elhalasztották; a következő nyárig biztosan nem indul be az internetes értékesítés.
A H&M az eladások alapján ágazatának második legnagyobb szereplője a világon, a spanyol – Zara, Pull&Bear, Bershka, Stadivarius és Massimo Dutti márkákat forgalmazó – Inditex csoport után.
Hazánkban az első H&M üzlet 2005-ben, Budapesten nyitotta meg kapuit. Azóta Magyarországon országszerte 24 H&M bolt nyílt, amelyek közös forgalma 2011-ben meghaladta a 16 milliárd forintot. A H&M két másik márkája a COS és a Monki 2011-ben indították el online áruházukat.
(szt)
Other concepts from sector divat
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
