Megveszi riválisát a Hertz
Az amerikai autókölcsönző vállalat két éves huzavona után bejelntette, hogy felvásárolja vetélytársát, a Dollar Thrifty Automotive Group-ot.
Több mint két évvel első – 1,2 milliárd dolláros - ajánlattétele után végül 2,3 milliárdért vásárolja fel kisebb riválisát az USA második legnagyobb autókölcsönzője. A Hertz mellett a második legnagyobbnak számító Avis is már több ajánlatot tett a Dollar Thriftynek, azonban nem sikerült a vállalatoknak egyezségre jutniuk a feltételeket illetően. A felvásárlást követően bővíteni kívánja szolgáltatásait a Hertz, amely reményeik szerint több ügyfelet és még erősebb nemzetközi jelenlétet eredményezhet a társaságnak.
"A Hertz impozáns ajánlatot tett részvényeseinknek, ami jól mutatja üzletünk erősségét" – nyilatkozta cég közleményében Scott Thompson, a Dollar Thrifty vezérigazgatója. “A Hertz logikus választás részünkről, mivel rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyekkel betörhetünk a világ vezető autókölcsönző piacaira” – tette hozzá Thompson.
Hogy a hatóságok jóváhagyását elnyerje, a Hertz beleegyezett az alsóbb árkategóriás szolgáltatásokat nyújtó márkájának, az Advantage-nek eladásába, amely ugyanazt a piacot szolgálja ki, mint a Dollar Thrifty. Összehasonlításként a Hertz-nek több mint 8600 autókölcsönző egysége van 150 országban, a világ minden kontinensén. A felvásárolt rivális eddig 280 helyszínen volt jelen az Egyesült Államokban és Kanadában.(a.c.)
Other concepts from sector turizmus és vendéglátás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
