Megbízásainak felét franchise partnerein keresztül kézbesíti a DODO
Az adatvezérelt logisztikai megoldásokat kínáló DODO Partner programja néhány évvel ezelőtt indult, és szinte azonnal úttörővé vált, mára pedig megbízásainak felét franchise partnerek révén kézbesíti. A vállalat szakértői összegyűjtötték azt az öt legfontosabb tényezőt, amely a franchise mellett szól.
Mi az a franchise?
A módszer gyökerei egészen a 18. századig nyúlnak vissza. A franchise ugrásszerű fejlődése és népszerűsége azonban két évszázaddal később következett be, amikor az Egyesült Államokban, az 50-es és 60-as években olyan iparágak is felismerték a franchise-ban rejlő üzleti lehetőségeket, mint a szolgáltatói és turisztikai szektor. A sikeres vállalatok „kölcsönadták” a már felépített márkájukat és jól működő üzleti modelljüket más vállalkozóknak, akik így szilárd alapokra tudták felépíteni saját cégüket.
Egy vállalkozás felépítése a nulláról nemcsak a magasabb kezdeti költségekben, hanem a kockázat mértékében is különbözik a franchise rendszertől. Vegyünk egy példát. Egy ételkiszállítással foglalkozó vállalkozás elindításához először létre kell hoznunk egy márkát, járműflottát és technológiai infrastruktúrát kell kiépítenünk, futárokat kell alkalmaznunk, valamint meg kell győznünk az ügyfeleket, hogy a mi szolgáltatásunkat vegyék igénybe. Ebbe a folyamatba kezdetben jelentős mennyiségű pénzt és időt kell befektetni, a kudarc lehetősége mégis meglehetősen nagy.
Miben különbözik a franchise?
Ez az üzleti modell nem garancia a sikerhez vezető egyenes útra, azonban kétségtelenül jobb kiindulási pozíciót biztosít. A franchise-licenc megvásárlása egy olyan márkához nyújt hozzáférést, amely sikeresen működő üzleti modellel rendelkezik. Elérhetővé válnak a már jól működő folyamatok és rendszerek, a technológiai háttér és a marketingstratégia, vagyis a teljes know-how, mivel a franchise a tudásmegosztásra és a támogatásra épül, a versenyképesség növelése érdekében
Hogyan segíti a franchise a vállalkozás fejlesztését?
1. A piaci ingadozásoknak ellenálló, bevált koncepció
Azokat a vállalkozói hibákat és tévedéseket, amelyekkel egy kezdő vállalkozó szembesülhet, nagy valószínűséggel már a franchise-márka tulajdonosai is elkövették, miközben vállalkozásukat építették. A franchise tehát egy olyan üzleti koncepció, amelyet számos körülmények között és piacon kipróbáltak már, és amely még a bizonytalan időkben is stabil tudott maradni. Bár az üzleti életben nincs olyan eszköz, amely százszázalékos védelmet nyújtana a recesszióval és a rossz gazdasági időszakokkal szemben, a franchise-márkákat többek között az teszi erőssé, hogy egy egész csoport támogatásával, valamint egy bevált működési modellel rendelkeznek.
2. A saját vállalkozás rugalmassága
A franchise-licenccel a vállalkozás tulajdonosává válunk, épp úgy, mintha saját céget alapítanánk; teljesen testre szabhatjuk a munkaidőt és az üzlet működtetésével kapcsolatos összes feladatot, legyen az adminisztratív vagy ügyvezetői. Egy különbség azért mégis van, nem tarthatunk igényt a márka teljes nyereségére.
3. Azonnali márkaismertség
Egy új márka ismertségének kiépítése hosszú távú és költséges folyamat, amely gyakran csak évek múlva hoz eredményt. Egy franchise esetében egy jó hírű és ismert márka égisze alatt lépünk be az üzleti életbe, amely biztos pozícióval rendelkezik a piacon. Ráadásul mindig támaszkodhatunk az anyavállalatra akár működéssel, akár üzleti döntéssel kapcsolatos tanácsra van szükségünk, de az esetlegesen felmerülő problémákra sem kell egyedül megoldást találnunk.
4. Innováció beruházás nélkül
Bár manapság egy vállalkozásban elengedhetetlen a folyamatos innováció, ez sok idő és pénz befektetését igényelheti. Egy induló vállalkozás esetében ez a folyamat még nagyobb kihívást jelenthet. Ha pedig a befektetés nem hozza meg a kívánt hatást, a cég a tőkéjéből veszít, ami akár a stabilitását is megingathatja. Franchise-vállalkozásként olyan kipróbált megoldásokat alkalmazhatunk, amelyek a gyakorlatban már bizonyítottak, épp ezért nem kell számolnunk az innovációs tervhez kapcsolódó kutatási és fejlesztési költségekkel.
5. Mindenkinek megéri
Milyen tudás kell egy franchise elindításához? A szükséges tapasztalat szintje iparáganként változik, vannak olyan szegmensek, amelyekhez elengedhetetlen a hozzáértés. Ez azonban nem szabály. Az esetleges tapasztalathiány ma már nem olyan akadály, amely feltétlenül útját állja egy franchise-vállalkozás indításának. A modern technológiának köszönhetően egyes márkáknak sikerült olyan automatizált rendszereket kifejleszteniük, amelyek megkönnyítik az egész folyamatot, és segítenek követni az anyavállalat bevált koncepcióját. Példaként nézzük a logisztikai ágazatot, amely nagy pontosságot és precizitást igényel. Ebben a szegmensben az egyik úttörő az aznapi házhoz szállítást végző nemzetközi okoslogisztikai vállalat, a DODO, amely Partner programjának részeként hozzáférést biztosít saját fejlesztésű szoftveréhez franchise partnerei számára, az útvonalak pontos megtervezéséhez és a kapcsolódó folyamatok kezeléséhez, így nem kell bonyolult és költséges tervezéssel tölteniük az időt. Ez lehetővé teszi a programban résztvevők számára, hogy kizárólag vállalkozásuk zökkenőmentes működtetésére és fejlesztésére összpontosíthassanak.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Alacsony befektetés és magas hozamok mellett léphetsz be egy dinamikus piacra, mindezt saját ingatlan nélkül!
Szeretnél belépni az ingatlanpiacra, de nincs elég tőkéd hozzá? Van rá egyszerűbb megoldás, ha saját vállalkozás indításában gondolkodsz.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Évről évre növekedést mutat a kiskedvenceket támogató piac, legyen szó ajándékokról, étkeztetésről vagy technológia innovációról, az állatartókra építve egyre több új biznisz jelenik meg.
Lengyelországban egyre kevesebb helyen lehet megfizethető áron teherszállításra autót bérelni. Adott volt tehát a piaci rés.
legolvasottabb
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel