30 éves lett a HighCare Magyarország
Gondoskodás. Ez volt a HighCare jubileumi konferenciájának központi eleme, és ez a cég elmúlt 30 évének is a mottója.
A hazai cégvezetők, Lavotha Ildikó és Lavotha Péter 30 évvel ezelőtt az első Beauty kiállításon találkozott a Weyergans High Care® Cosmetics cégalapító tulajdonosával, Dr. Rudolf Weyergansszal, aki szintén részt vett a konferencián. Az alapító előadásában végigvette a High Care történetét, hogyan jöttek a fejlesztések és hogyan bővült nemzetközi szinten is az 1981-ben alapított németországi cég. Emellett beavatta a résztvevőket egy kicsit a jövőbe is, hiszen rendszeresen forradalmi újításokkal állnak elő. Nem lesz ez másként idén sem.
Ildikó a rendezény elején elárulta, hogy hezitált, nem volt biztos abban, hogy ebben a mai világban, a koronavírus-járványból épp, hogy csak felállva, egy háború szomszédságában kell-e ünnepelni. De mikor, ha nem most? Minden érv amellett szólt, hogy bizony kell, és ez a rendezvényen be is igazolódott.

S hogy a 30 év alatt mennyit változott a világ? Tökéletesen szemléltette Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Üzleti Karának dékánja, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke Gondoskodom, tehát vagyok, – marketing megoldások az offline és online térben című előadásában.
De szerencsére arról is megbizonyosodhattunk, hogy azért nem minden változik, hiszen például a HighCAre Styler cream 1985-ös megjelenése óta a mai napig jelen van a piacon, mint a cég számos egyéb terméke, persze többször megújulva, de ugyanabban a minőségben.

Hogy mennyire sokoldalú, mégis összefüggő kezeléseket tudnak végezni, azt Kesjár Edit kozmetikus mester, nemzetközi TOP tréner Full Body test és anti-aging kezelési lehetőségek, – 30 év tapasztalata egy kezelésben című összegzése bizonyította.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector szépség, egészség, fitnesz
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
