Franchise hálózatok az Etele plázában

Etele pláza
Etele pláza / A franchise hálózatok körében is népszerű Magyarország új bevásárlóközpontja
Péntek
2021.10.08.
Hosszú idő után az első igazán nagy pláza beruházás Magyarországon, melyből a franchise hálózatok is kivették a részüket.
 

A plázákban való jelenlét egyben presztízs-szempont is a legnagyobb brandeknek ezért nem meglepő módon a környezetre jellemző drágább üzlethelyiségeket is elsősorban a hálózatok engedhetik meg maguknak.

A 300 millió eurós beruházásból megvalósuló Etele Plazaban sincs ez másképp, nívós márkák vonultak fel a nyitás előtt, hogy helyet szerezzenek az ország harmadik legnagyobb bevásárló és szórakoztatóközpontjában. Habár méretéből adódóan még vannak szabad lokációk a pláza 90%-os bérbeadottság felett nyitotta meg kapuit.

Komoly szerepet kapnak itt a franchise hálózatok, számos magyar és külföldi brand képviselteti magát. Jelenlegi állás szerint 21 franchise nyit a plázában, melynek nagyjából fele vendéglátó - étterem, kávézó stb.

Ezeknek egy része a Magyar Franchise Szövetség tagja is, többek között a Bellozzo, a Las Vegans, a Biohair, vagy éppen a Biotech USA. Jelen vannak a nagy külföldi brand-ek hazai képviselői is, pl. a Starbucks, a Burger King és a KFC.

További hálózatok nyitására is lehet még számítani, a német Paulaner például már keresi hazai partnerét az Etele plázában nyíló egység működtetésére, de ők a pénteki nyitáskor még hivatalosan nem kezdték meg a működésüket a plázában.


Franchise tanácsadó

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Amikor nemcsak egy márkához, hanem egy szakmai közösséghez is csatlakozol – Interjú Bartal Melindával” /2025.06.11.

Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.

Expo körkép – Használt termékekből is lehet jó befektetés /2025.03.26.

A budapesti franchise kiállításon bemutatkozó holland Used Products a másodkézből vásárolt termékek újraértékesítésén keresztül kínál ígéretes vállalkozási lehetőséget.

Franchise körkép: önkiszolgáló kávéautomata /2025.03.12.

A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.

Franchise Expo 2025: egyenes út az üzleti siker felé /2025.03.05.

Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.

Franchise képzés indul! /2025.02.21.

A Magyar Franchise Szövetség májusban ismét megrendezi a nagysikerű franchise képzését. Az előadásokon a résztvevők megismerkednek a franchise rendszer alapjaival, működésével, a sikeres hálózatépítéssel, a kézikönyvek elkészítésével és a partnerkeresés fortélyaival.

népszerű a fórumban

A Fornetti recept

A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Lengyel postacég lép a magyar piacra

Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Pályázat mikrovállalkozásoknak

Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?

Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Atipikus foglalkoztatás

április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?

Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat

A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak

Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...

4 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.