Sikeresen teljesít a Duna House Lengyelországban
Még 2016-ban lépett be az ország piacára a Duna House, amikor felvásárolta a lengyel Metro House ingatlanközvetítőt. A befektetés a koronavírus ellenére is sikeres lett.
A Metro House 2006 óta működik Lengyelországban. A felvásárláskor 600 értékesítővel és 80 irodával működött a hálózat, az előző éves bevétele körülbelül harmada volt csak a Duna House csoport árbevételének.
Most 2020. harmadik negyedévében új rekordot ért el a magyar koncepció. Az ingatlanközvetítési szegmensben a cégcsoport teljes hálózati jutalékbevétele tavaly 2,6 milliárd forint volt, míg az idén elérte a 2,9 milliárd forintot; a lengyel piac pedig a bevételek 21 százalékát adta.
A csoport tájékoztatása szerint Magyarországon a lakóingatlan piac a tavalyi szinteken kezdte az évet, majd jelentős, március utolsó hetében például 67 százalékos esést követően, május végén már a tavalyi szintre emelkedtek az eladások.
A tájékoztatás szerint Lengyelországban az ingatlanközvetítési volumene kisebb mértékben csökkent, mint hazánkban: az év harmadik negyedévében tapasztalható visszapattanáson túl új csúcsot értek el a lengyel franchise hálózat jutalékbevételei, 25 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szinteket. A lengyel saját irodák teljesítménye is visszaugrott a 2019. harmadik negyedévi szintre.
Lengyelországban az ingatlanközvetítési volumene kisebb mértékben csökkent, mint itthon: az év harmadik negyedévében tapasztalható visszapattanáson túl új csúcsot értek el a lengyel franchise hálózat jutalékbevételei, 25 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szinteket. A lengyel saját irodák teljesítménye is visszaugrott a 2019. harmadik negyedévi szintre.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector egyéb szolgáltatások (B2C)
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
