Amerikai válságkezelési stratégiák

Amerikában hasonlóan alakul a franchise helyzete / De vajon hasonlóan is kezelik?
Hétfő
2020.04.27.
Öt amerikai franchise hálózat vezetőjét kérdeztük meg, miként kezelik a jelenlegi válsághelyeztet? Milyen trükköket vetnek be a túlélés érdekében?
 

Xponential Fitness

A nyolc fitnesz brandet tömörítő vállalatot komoly kihívás elé állította a koronavírus, hiszen a járvány miatt lényegében valamennyi egységük bezárt. Az Xponential Fitness elsődleges célja az volt, hogy a vendégeiknek biztosítani tudják a mozgás lehetőségét ebben a nehéz időszakban is, emellett pedig a partnereik se essenek el minden bevételi forrástól. A hálózat egy teljesen új szolgáltatást indított, melynek köszönhetően a vendégek részt vehetnek otthon online az edzéseken. Emellett számos díjcsökkentést is kezdeményeztek, a marketing díjakat 50%-al mérsékelték, valamennyi, a szállítás során felmerülő költséget pedig átvállalta a franchise központ. Szintén segítettek minden átvevőnek az előnyösebben bérleti díjak kialkudásában, illetve egyéb fix költségek lefaragásában is - tette hozzá Anthony Geisler, a franchise hálózat alapítója és vezérigazgatója.

British Swim School

A 200 uszodával rendelkező British Swim School-t nagyon erősen érinti a válság, hiszen minden egységüket be kellett zárniuk. A hálózat egészen a helyzet normalizálódásáig elengedte a partnerek számára az összes fizetési kötelezettséget, ide értve a royalty-t, és a különböző marketing-, illetve technológiai szolgáltatások díját, ezzel is csökkentve a partnerekre nehezedő terheket. Minden átvevőnek segítünk abban, hogy a járványhelyzet végéig kedvezőbb bérleti feltételeket tudjanak kialkudni, illetve hogy minden költségüket a lehető legalacsonyabb szintre tudják csökkenteni - mondta Kevin Wilson, a hálózat vezérigazgatója.

Cousins Subs

A 127 egységgel rendelkező amerikai gyorsétterem már a járványhelyzet elején lefelezte a havi royalty-t, emellett pedig jelentősen csökkentette az átvevők által fizetendő marketing és technológiai hozzájárulás mértékét.  A hálózaton belül állandó a kommunikáció a partnereket és a központ között, folyamatosan tájékoztatjuk őket a legújabb változásokról, amelyek érintik a franchise szektort nyilatkozta Christine Specht vezérigazgató.

Rave Restaurant Group

A világszerte több mint 250 pizzériával rendelkező csoport azonnal felülvizsgálta a korábbi terveket és komoly központi marketing kampányba kezdett annak érdekében, hogy jelentősen növelje a partnerei értékesítéseit. "Emellett jelentős árkedvezményt tudtunk elérni beszállítóinknál, így a franchise átvevők költségei csökkentek. Jelenleg ezen az új, a járvány miatt összezsugorodott piacon óriási harc folyik a vásárlókért, ezért minden megteszünk, hogy partnereik maximalizálni tudják a bevételeiket. Mind helyi szinten, mind pedig országos szinten számos kampányt indítottunk. Új ajánlatokat készítünk, melyekkel kifejezetten a karanténba kényszerült embereket céloztuk meg, ezek annyira bejöttek, hogy ma már az összes online eladásaink 40%-át teszik ki." mondta Brandon Solano vezérigazgató, majd hozzá tette: "Nagyon sok jó ötletet kaptunk közvetlenül az átvevőktől, melyeket az egész rendszerre át tudtunk ültetni."

Folyamatosan kommunikál a franchise központ a partnerekkel az új marketing kezdeményezésekről, a várható változásokról és azok dinamikájáról, illetve az új jogszabályok rájuk gyakorolt hatásáról, beleértve azt is, hogy miként lehet pályázni a különféle állami támogatásokra.

AdvantaClean

A majd’ 230 egységgel rendelkező, épület felújításokkal, légtisztítással és ventillációval foglalkozó hálózat, közel megduplázta a nagy cégektől érkező megrendeléseit. Sok vállalat most határozott úgy, hogy az eddig halogatott döntéseket meghozzák és rendbe teszik irodájukat/telephelyüket magyarázza Bryan Bennett, az AdvantaClean elnöke. Emellett hatékonyabbá tették a franchise központ működését, így megelőzve a válság miatt esetlegesen fellépő likviditási problémákat. Az egész hálózatra kiterjedő beszerzési programot indítottunk el, hogy folyamatosan biztosítani tudjuk a partnereik számára a védőfelszereléseket, illetve a munkájuk elvégzéséhez szükséges eszközöket.

forrás: franchising.com


+17% / Ennyivel növekedett a Pizza Inn online értékesítése a járvány kezdete óta.
Franchise tanácsadó

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Új, világszerte ismert amerikai márkák jelenhetnek meg Magyarországon /2025.09.03.

Világszerte ismert amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy bemutassák hazai terjeszkedési terveiket és leendő partnereikkel találkozzanak. A küldöttségben komoly ismert cégek vesznek részt, mint például a Wendy’s vagy az Olive Garden, amelyek élvezik a Nemzetközi és a Magyar Franchise Szövetség támogatását is.

Magasból fényképezni - drónok nélkül /2025.06.19.

A Balloide-Photo héliummal töltött, rögzített ballonokat használ légifelvételek készítésére, ami legális és zajtalan alternatívát kínál a drónokkal szemben egész Európában.

Franchise hálózatok, amelyek a TikTok-ról indultak /2025.05.26.

A TikTok, több mint egymilliárd felhasználójával, mára sokkal több lett, mint egy szórakoztató alkalmazás. Fedezd fel, hogyan vált a platform valódi, fizikai üzletekből álló franchise hálózatok ugródeszkájává!

Hogy alakul át a világ legnagyobb franchise hálózata? /2025.01.08.

Bár szinte mindig a McDonald’s-ról beszélünk, mint a legnagyobb franchise hálózat, de ha szimplán darabszámot nézünk a 7-Eleven jóval nagyobb, és nagyobb kihívásokkal áll szemben.

Franchise körkép: élen a kozmetikai termékekben /2024.10.03.

A szépségipar virágzik, és a SAGA COSMETICS az egyik európai szereplője ennek az élmezőnyben. Mi teszi ezt a franchise-t olyan vonzóvá, és miért érdemes fontolóra venni a befektetést?

népszerű a fórumban

A Fornetti recept

A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Lengyel postacég lép a magyar piacra

Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Pályázat mikrovállalkozásoknak

Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...

3 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?

Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Atipikus foglalkoztatás

április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?

Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat

A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak

Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...

4 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.