Szezon egész évben
Dinamikusan bővül a hazai utazásszervező és utazási iroda ágazat, és vele együtt a Summer Time Travel franchise.
Erős szezont zárt tavaly, fennállásának tizedik évében a Summer Time Travel utazási iroda franchise. Az országszerte 13 irodával rendelkező hálózat adatai alapján a tavalyi év legnépszerűbb úticéljai Egyiptom, Törökország, Görögország, Tunézia és Horvátország voltak az utazni vágyó magyarok körében. E tekintetben nincs nagy változás az előző évekhez képest – nem úgy, mint az utazási- és foglalásiszokások esetében. „Amikor 11 évvel ezelőtt elindítottuk vállalkozásunkat, a „szezon” májustól szeptemberig tartott, vagyis ezek voltak azok a hónapok, melyekben gyakorlatilag kitermeltük az egész évet. Mára az utazási szokások teljesen átalakultak” – kezdte a jelenlegi trendek ismertetését Bartal Melinda, a Summer Time Travel ügyvezető és franchise igazgatója.
„Januártól márciusig előfoglalási időszak van; akik rendszeresen utaznak és a szabadságuk is tervezhető, ők igyekeznek az előfoglalási időszak alatt lefoglalni utazásaikat. Májustól ismét elindul a szezon, és tart szeptember végéig, viszont utána sem áll meg az élet, mert az Utasok ekkor foglalják egzotikus utazásaikat, hogy elmeneküljenek a tél elől. Az év vége is hozott meglepetéseket. Míg azt gondoltuk, hogy novembertől egy kicsit nyugodtabb időszak következik, az utazók elkezdték lefoglalni a 2019-es nyaralásaikat. Sok törzsutasunk, aki januárban szokta lefoglalni utazását, már megtette novemberben, vagy éppen decemberben, hogy a fa alá kerülhessen ajándékként.”
Az elhúzódó szezon pedig a franchise oldalon is érezteti pozitív, serkentő hatását. „Franchise partneri hálózatunk a 2017-es évben nagyot nőtt és ez a növekedés tavaly is folytatódott. Jelenleg 13 irodánk van, de további szerződéskötések vannak a láthatáron, illetve meglévő franchise partnereink is további irodákat nyitnak a közeljövőben” – mondta el a franchise vezető, és hozzátette, az utazási iroda hálózat sikerének kulcsa egyebek mellett a franchise tagok közötti tudás- és tapasztalatmegosztás, az irodák közötti kommunikáció. „2018-ban voltunk 10 évesek. Minden évben tartunk franchise partneri találkozót, de ez alkalommal egy háromnapos hétvége keretein belül ünnepeltük meg a Summer Time Travel 10. születésnapját. Ennek a hétvégének szakmai része is volt, több nagy partnerünk részt vett a programon.”
A további fejlesztések részeként, a hálózat 2019-ben is Magyarország egész területéről keres olyan franchise átvevő partnereket, akik a választott városban a Summer Time Travel kizárólagos partnereként indítanák el saját vállalkozásukat, vagy csatlakoznának meglévő utazási irodájukkal. Az exkluzivitás és partnertalálkozók mellett a franchise partnerek olyan további támogatásokban is részesülnek, mint a teljes know-how és foglalási rendszer átadása, folyamatos képzések, informatikai háttértámogatás és leszerződött, kiépített partnerhálózat.
A franchise partnereknek az előírások szerint minimum 20 négyzetméteres, utcafronti üzlethelyiséggel kell rendelkezniük, továbbá egyszeri belépési díjjal csatlakozhatnak a hálózathoz. Egyéb költség még a havi royalty díj, ami egy fixen meghatározott összeg, de minden jutalék ezen felül az átvevőt illeti.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector turizmus és vendéglátás
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
