Az üzleti,- és magánéletben is kell társ
Hány irodája van a Cronos hálózatának?
Jelen helyzet szerint egy saját irodával rendelkezünk, és negyvenkettőt üzemeltetnek franchise partnerek.
A válság hogyan érintette a társkeresési szakmát?
A gazdasági válság erős hatást gyakorolt a szolgáltatási szektorra, azonban ennek ellenére az elmúlt években sikerült növelni bevételeinket. 2010-ben ötven százalékkal, 2011-ben pedig duplájára növeltük árbevételeinket az előző évhez képest. Az idei számadatok is biztatóak.
Vannak statisztikai adataik ügyfeleik összetételéről?
Szolgáltatásainkat jellemzően a 40+ korosztály veszi igénybe, akiknek általánosan körülhatárolható igényeik vannak. Lehetőség szerint nem akarnak részt venni felesleges interjúkon, mivel komolyan gondolják társkeresési szándékukat. Emiatt jobban preferálják a személyes ajánlást, és leinformált – valós adatokkal rendelkező – ügyfélkörből kívánnak választani. Emellett fontos számukra az idő is, ezért levelezgetés helyett inkább randevúzni szeretnének.
Statisztikai adataink szerint az irodában leginkább 40-65 évesek, internetes felületünkön pedig a 30-55 évesek keresik párjukat. Ügyfeleink 50-50 arányban nők és férfiak. Közel 40% rendelkezik felsőfokú végzettséggel és 30% érettségivel.
Milyen terveik vannak a közeljövőt illetően?
Folyamatosan fejlesztjük portálunkat a minél interaktívabb részvétel és a még inkább személyre szabottabb kiszolgálás megvalósíthatóságának érdekében. Ezen kívül tervezzük újabb franchise irodák nyitását elsősorban a még „gazdátlan” megyeszékhelyeken (Salgótarján és Tatabánya), valamint 20 ezer főnél nagyobb városokban, mint például Dunaújváros, Sopron, Baja, vagy Orosháza.
Potenciális partnereinktől legfontosabb elvárásunk, hogy legyen empatikus és rendelkezzen jó kommunikációs és problémamegoldó képességgel. A csatlakozni vágyóknak ezen felül szükségük lesz saját irodahelyiségre, számítógépes rendszerre és internet hozzáférésre.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
/2025.11.28.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Miben más a magyar piac és lesz itt valaha Amerika?
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
Hogyan építette fel az alapoktól az ország legnagyobb magyar tulajdonú utazási iroda franchise hálózatát? Bartal Melinda, a Summer Time Travel alapítója nem csak a szakmában elért sikereiről mesél, hanem arról is, miért hisz az emberközeli működésben és olykor miért fontosabb a szenvedély, mint a tapasztalat.
Sikerre vágysz az ingatlanszakmában, de nem akarsz mindent egyedül csinálni? Egy franchise hálózathoz való csatlakozás, mint az Immo1, kiváló lehetőség - de ahhoz, hogy valóban sikeres franchise partnerré válj, kulcsfontosságú képességekre van szükség. Íme az 5 kulcskompetencia, amely a sikeres induláshoz elengedhetetlen.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol többek között a 2025. évi franchise díjak kerülnek átadásra.
A franchise hálózatok jobb megértésének érdekében kategóriákra bonthatóak. Általában a tevékenység vagy a vállalati struktúra által.
népszerű a fórumban
Szépség és franchise
Szeretnék részletes tájékoztatást az üzleti lehetőségről. Kérem, küldjék el az információkat a következő e-mail címre: ombodieva@freemail.hu. Köszönettel!...
Garantált eredmény
Érdeklődöm a részletes franchise lehetőségekről. Kérem, küldje el az információkat a mariann05@freemail.hu e-mail címre. Köszönettel! További részletekért...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Mivel a rendszerünkhöz különböző vezetői szinteken lehet csatlakozni, mindenki eldöntheti kinek mi a sok!Itt vannak alternatívák, amik a jelen gazdaságban már nincsenek és...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Nem attól lesz valaminek létjogosultsága, mert egyes emberek azt mondják róla, hogy életképes! Ettől több kell: Működést kell igazolni,mert az eredmények juttatnak valamit...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Válaszolok rendszergazdaként és programalkotókét! Ebben az el anyagiasodott világban egy bármilyen pozícióhoz csak szimplán pénzért is hozzá lehet jutni és kapcsolatokkal. A...
Bemutatkozik a Zöld Planéta
Hol vannak a hozzászólások, fórumozók? Ha ez perspektivikus, akkor mi ez a csend? Vagy túl sok az 5 millió+áfa? üdvözlettel Erdei Ferenc
Prémium autószerviz hálózat épül
Sajnos nincs és nem is lehet \"prémium autós\" definíció. A futóműnek, féknek, közlekedésbiztonsági alkatrészeknek még a régebbi gépjárműveknél is kivállóan kell működniük....
Ismét Paris Smile a Syma-ban
Tisztelt cím! Szeretnék tájékoztatást kérni az említett üzletilehetőségről! ombodieva@freemail.hu Köszönettel