A Sixt lett a legjobb
Legalábbis Magyarország üzleti utazói szerint. A Business Traveller Hungary magazin Business Excellence díjjal jutalmazta az autókölcsönzőt.
Az üzleti utazóknak szóló Business Traveller magazin a hazai turisztikai élet legjobbjait díjazta a Business Excellence díjjal. A legjobb légitársaságot, rendezvényközpontot, utazási irodát, valamint a budapesti,- és vidéki szállodákat választhatták ki a résztvevők. Több mint ezer olvasó szavazatát összesítve a legjobb autókölcsönzőnek járó díjat a Sixt kapta. Az online szavazólapon a szakmai zsűri által előre meghatározott, kategóriánként három szolgáltató közül lehetett választani, de negyedikként meg lehetett nevezni olyan szolgáltatót is, ami nem szerepelt a listában.
A díjátadóra június 20-án került sor, ahol Kelecsényi Ágnes, a magazint kiadó Turizmus Kft. marketingigazgatója köszöntötte a vendégeket, a díjakat pedig Kenderesy Nadin, a Business Traveller Hungary lapigazgatója adta át a nyerteseknek.
„A kitüntetések, díjak mindig motiváló erővel hatnak egy cég működésére, de ha azt a konkrét ügyfelek véleménye, megítélése alapján sikerül elnyerni, akkor annak még inkább kitüntetett szerepe van” – mondta a díj átvétele után Magyar Nikoletta, a Sixt Magyarország marketing vezetője, aki még hozzátette: „A Sixt Magyarországnál folyamatosan dolgozunk szolgáltatásunk színvonalának magas szinten tartásán és az innovatív intézkedések sorát is igyekszünk bővíteni. Örömünkre szolgál, hogy ennek hatása érződik, melyről a Business Excellence 2012 díj is tanúbizonyságot ad.”
(a.c.)
Forrás: Sixt sajtóközlemény
Other concepts from sector turizmus és vendéglátás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
