Belehúz az Auchan
Az áruházlánc új üzletformátummal, további beruházásokkal és üzletnyitásokkal erősíti magyarországi pozícióját.
Az Auchan szeptember másodikán megnyitotta magyarországi szupermarket-hálózatának első üzletét Szekszárdon. A lépéssel az áruházlánc célja, hogy 19 hipermarketje, 18 töltőállomása valamint online áruháza mellett egy újabb formátummal erősítse magyarországi pozícióját. Az Auchan az elmúlt 19 évben már több mint 200 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és a jövőben további hipermarketek, szupermarketek, kis boltok, valamint franchise egységek nyitását tervezi – közölte a vállalat.
17 milliárd forint értékű beruházást tervez megvalósítani 2018-ban az Auchan Magyarország, a társaság az elkövetkező években 30 szupermarketet nyit, és erőteljes expanziót tervez. „A szekszárdi szupermarketünk nyitása az elmúlt 19 évünk egyik legnagyobb mérföldköve, hiszen egy újabb formátummal mutatkozhatunk be vásárlóinknak. Eddig kizárólag hipermarketeket és töltőállomásokat üzemeltettünk Magyarországon, tavaly online áruházat nyitottunk, most pedig az első városközponti szupermarketünket nyitjuk meg Magyarországon. Ígérem Önöknek, ez az első, de korántsem az utolsó szupermarketünk, további boltok nyitását tervezzük a közeljövőben” – mondta el Dominique Ducoux vezérigazgató.
2016-ban az Auchan 3,8 százalékkal növelte bruttó forgalmát 350 milliárd forintra, és 3,6 milliárd forintos eredményt ért el Magyarországon. Az áruházlánc egységeiben összesen 43 millió volt a vásárlások száma a tavalyi évben, ami 3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. A vállalat az idén további fejlődést tervez, eredményét és forgalmát elsősorban a szupermarket-hálózat és az online áruház növekedése határozza majd meg.
Friss hírek
Mutasd mind
BioHair: a bejelentkezés nélküli fodrászlánc, amely franchise modellel hódít
A BioHair egy hazai franchise hálózat, amely gyors, bejelentkezés nélküli fodrászszolgáltatásokat kínál – és már közel 40 szalonnal működik szerte...
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
