A Fornetti termékeket 1800 „In-Store Bakery”, vagyis „Pékség a boltban” típusú üzletben forgalmazzák. A márka ernyője alatt egy 2900 partnerből álló franchise hálózat működik, valamint retail partnereinél jelenleg 11 országban, több mint 2000 sütési ponton megtalálhatóak termékei. A Fornettit a Magyar Franchise Szövetség 2015-ben az év franchise hálózatának választotta.
Péntek
2016.10.21.
Új bolttípus, saját márkás termékcsalád, németországi piacra lépés és egy sor fejlesztés – egyetlen év alatt.
 

Lezárta első, teljes évét az Aryzta vállalatcsoport kötelékében a Fornetti. A tavaly augusztusi felvásárlást követően a magyar gyökerű nemzetközi vállalat egy év alatt az Aryzta-flotta egyik zászlóshajója lett. Az elmúlt 14 hónap során a Fornetti mintegy 8 millió eurót fordított fejlesztésre, új külföldi piacokra indította meg a szállításokat, új bolttípust és termékcsaládot mutatott be a vásárlóknak. A vállalat kiemelkedő teljesítmények eredményeképpen a Fornetti lett az Aryzta kelet-európai régiós stratégiájának a központja, amelyet a nemzetközi élelmiszeripari vállalatcsoport cseh és lengyel leányvállalatai is támogatnak majd a jövőben.

Alig több mint egy éve, 2015 augusztus elején cserélt tulajdonost a Fornetti Csoport, amely azóta jelentős fejlődésen ment keresztül. A vállalat az elmúlt évben közel 15 százalékot növekedett, miközben számos területen hajtottak végre fejlesztéseket is. „Az elmúlt 12-14 hónap alatt közel 8 millió eurót fordítottunk a gyártóberendezések és a technikai eszközök, köztük a gépjárműpark fejlesztésére. Magyarországon és Romániában is fejlesztettük a gyárainkat, és közel 40 új gépjárművet állítottunk forgalomba a termékek szállításához” – emelte ki Sebastian Gooding, a Fornetti Csoport ügyvezető igazgatója, az Aryzta közép-kelet-európai vezérigazgatója, aki hozzátette: a technológiai modernizáción túlmenően 2016 májusától 10 százalékos általános bérfejlesztést is végrehajtottak, ezzel ismerve el a dolgozók hozzájárulását a vállalat sikeréhez.

A fejlesztések révén megerősödött vállalat az elmúlt hónapokban újabb piacon is megjelent: a Fornetti termékei április óta érhetőek el német kiskereskedelmi boltok polcain. „A német piacra történő belépés egy féléves folyamat eredménye volt, amelynek a vállalat egy külföldi, élelmiszerbiztonsági és minőségi ellenőrzésen elért kiemelkedő – 96 százalékos – eredménye jelentette a záróakkordját. Ez az eredmény európai szinten is egyedülálló, és mindezt egy előre nem bejelentett auditon érte el a vállalat” – kommentált Balthas Klein, a Fornetti Csoport stratégiai ügyekért felelős ügyvezetője.

A Fornetti Food and Beverage (FFB) üzletek a piaci trendeknek megfelelő kibővült kínálattal és megújult arculattal, önkiszolgáló rendszerben árusítják a pékárukat, szendvicseket, wrapokat, pizzaszeleteket és a saját márkás üdítőt és kávét.

A Fornetti az elmúlt évben is folyamatosan fejlesztette termékeit és üzleti megoldásait, aminek eredményeképpen áprilisban új bolttípust és termékcsaládokat vezetett be Magyarországon. „Az új Fornetti Food and Beverage üzlettípus kialakításával a célunk, hogy lépést tartsunk az élelmiszeripari trendekkel, és tudatosan formáljuk a Fornettiről kialakult képet. Ma a vásárlói igények a felgyorsult életmód miatt egyre inkább a különböző street food megoldások felé tartanak, amely koncepció az FFB boltokat is ihlette” – mondta el Bánhidi Attila, a vállalatcsoport értékesítésért és marketingért felelős ügyvezetője.

Az új bolttípussal immáron két helyen is találkozhatnak a vásárlók, akik szívesen fogadták az FFB boltok megújult kínálatát (mindkét üzlet Superstore díjat nyert a közelmúltban). Ez az új üzlettípus a nyugat-európai terjeszkedés zászlóshajója is egyben.

A Fornetti Magyarország egész területén keres franchise partnereket. A csatlakozás feltétele egy, az adott település forgalmasabb pontján található üzlethelyiség megléte, melynek felmérése jelenti a csatlakozási folyamat első lépését. A franchise központ ezt követően ad részletes tájékoztatást az elvárásokról és lehetőségekről. A Fornetti kulcsrakész franchise koncepciójának értelmében a franchise partnerek üzleteinek kialakításában a vállalat saját tervező és kivitelező csoportja segít, az üzletek dolgozóinak betanítását szakemberek végzik, míg a kereskedelmi és marketing csapat a részletes üzleti koncepció elkészítésében támogatja őket.