Szakmai befektetővel Európa csúcsára
Európa piacvezető pékáru gyártója magyar gyökerű nemzetközi márkát kíván építeni a Fornetti meglévő erős alapjain.
A mai napon a svájci-ír gyökerű ARYZTA AG tulajdonába került a magyar Fornetti. A világ harmadik legnagyobb fagyasztott pékáru forgalmazójának célja, hogy az ismert és elismert Fornetti márkát európai szintre emelje. A Fornetti alapítója, a hazai pékáru piacot jól ismerő Palásti József a jövőben tanácsadóként és márkanagykövetként segíti a vállalatot.
Az ügylet okairól és döntéséről a Fornettit alapító és elmúlt 18 évben építő Palásti József elmondta: „A jelenlegi struktúrában a Fornetti elérte növekedése határait. Ahhoz, hogy a következő szintet megléphessük, és a nemzetközi mezőnyben is jelentős szerepet tölthessen be a Fornetti, elengedhetetlen a jelentős tapasztalatokkal és stabil financiális háttérrel rendelkező szakmai partner bevonása.” Palásti József a jövőben külső stratégiai tanácsadóként és márkanagykövetként támogatja az új tulajdonost a Fornetti továbbfejlesztésében.
„A Fornetti egy igazi magyar sikertörténet. A célunk, hogy az eredményes magyar menedzsmenttel együttműködve, ezt a sikertörténetet európai mértékűvé növeljük. Az ARYZTA az elmúlt 6 hónapban már bekapcsolódott a vállalat működtetésébe. A Fornetti márkát érintő céljaink elérése érdekében Palásti úr közreműködésével egy hosszú távú üzleti-fejlesztési terven dolgozunk. A jelenlegi működés támogatására pedig az elkövetkezendő 6 hónap során mintegy 1 millió eurót tervezünk beruházni a vállalatba miközben a dolgozók létszámát is jelentősen növeljük” – hangsúlyozta Sebastian Gooding a Fornetti új ügyvezető igazgatója. Kiemelte: az új tulajdonos célja régiós piacvezető, és európai szinten is elismert márkává bővíteni a Fornettit.
A Fornetti Magyarországon közvetlenül 800 embernek biztosít megélhetést, külföldi leányvállalatinál pedig tovább 500 főt foglalkoztat. A vállalat tavalyi árbevétele megközelítette a 20 milliárd forintot, miközben közel 32 ezer tonna pékárut értékesített, aminek több mint a fele a nagy áruházláncokon keresztül és a kiskereskedelmi üzletekben jutott el a fogyasztókhoz. A Fornetti sikeresen működtet egy 1000 partnerből álló franchise hálózatot.
A több tőzsdén is jegyzett Aryzta AG a világ harmadik legnagyobb fagyasztott pékárut forgalmazó vállalata; négy kontinensen üzemeltet pékségeket több mint 60 márkanév alatt.
Az ügylet jogi hátterét a DLA Piper Nemzetközi Ügyvédi Iroda biztosította, a pénzügyi-gazdasági elemzést pedig a Deloitte Magyarország segítette.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
