Minden 3. fiatal érzi magát vállalkozásra alkalmasnak
Azonban a csődtől való félelem és a kockázatvállalás hiánya miatt továbbra is alacsony a vállalkozók aránya.
A 18 és 40 év közötti magyar fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon, és a terveik megvalósításától elsősorban a csődtől való félelem tartja vissza őket – derült ki a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) országos reprezentatív kutatásából. A felmérés szerint az önbizalom és a kockázatvállalás hiánya nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a 40 év alatti vállalkozók alacsony számával. Ugyanakkor az európai átlag sem ad megnyugvásra okot: az önfoglalkoztatók között csupán 4 százalékban vannak 18 és 25 év közötti fiatalok.
A kutatás kapcsán Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnök elmondta, hogy a csekély vállalkozói hajlandóság nem magyar sajátosság, egész Európában probléma, amelynek megoldásához a fiatalok foglalkoztatási helyzetét átfogóan kezelő stratégiára, összgazdasági érdekeket figyelembe vevő koncepcióra van szükség.
A 2014. júniusi adatok szerint Magyarországon a 25 éven aluliak 21,3 százaléka volt munka nélkül, és ennél az értéknél Hollandián, Luxemburgon és Nagy-Britannián kívül minden nyugat-európai országban rosszabb arányt regisztráltak. A FIVOSZ elnök hozzátette, a fiatalokat sújtó munkanélküliség, valamint a vállalkozások alacsony számának problémájának kezelése érdekében olyan szervezetekre van szükség, amelyek valós segítséget nyújtanak a mindennapi kihívásokban, a források elérésében, továbbá szakmai tanácsadással és komplex háttérrel segítik a vállalkozások elindítását. A FIVOSZ bizonyítottan rendelkezik azzal a megoldáskészlettel, amely nem csupán Magyarországon, de akár Európa többi államában is releváns lehet – mondta Kovács Patrik.
A FIVOSZ november 17. és 21. között immár 7. alkalommal rendezi meg országos programsorozatát, a Fiatal Vállalkozók Hetét, ahol amellett, hogy az előadásokon kerülnek terítékre a hazai vállalkozói szférát érintő problémák és kihívások, konkrét segítséget is nyújtanak a fiataloknak vállalkozásuk elindításában.
A Fiatal Vállalkozók Hetét az idén is a nemzetközi eseménysorozat, a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében rendezik meg a világ 152 országához hasonlóan. A GEW a világ legnagyobb vállalkozástámogató és- ösztönző eseménysorozata, az a platform, ahol fiatalok milliói kapnak releváns információkat és inspirációt ahhoz, hogy a gazdasági élet értékes szereplőivé válhassanak. Tavaly a Fiatal Vállalkozók Hetének több mint 40 rendezvényén több mint 7 ezer fiatal és 137 előadó vett részt Magyarországon.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
