Olcsó devizaforrás
Az Eximbank új hitelprogramokat indít a mikro-cégek, valamint a kis- és középvállalkozások számára.
Az Eximbank idén ősszel új hitelprogramokat indít a mikro cégek és a kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára, amelyek révén a határ mellett exporttevékenységet folytató kis cégek is hozzájutnak majd az Eximbank forrásaihoz – mondta el a bank sajtótájékoztatóján Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója. Emellett továbbra is érvényben van az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja (EHP), amely iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 2012-ben 150 millió euró induló kerettel rendelkező programot idén tavasszal egymilliárd euróra emelték, és a bővítésnek nincs felső határa.
Az Eximbank hamarosan elindítja a mikrohitel programot, amelyhez az Exim Kártya elnevezésű bankkártya is társul, valamint a kkv-kat segítő versenyképességet javító programot. Az EXIM mikrohitel programja keretében a vállalkozások kedvezményes kamatozású (maximum 4,1%) folyószámlahitel keretet és ehhez kapcsolódó bankkártyát igényelhetnek majd bármely, a hitelprogramban részt vevő hitelintézettől, a likviditási helyzetük kezelésére.
A kedvezményes forrást az Eximbank nyújtja a programban részt vevő hitelintézeteknek, így ösztönözve és támogatva a bankokat, hogy csatlakozzanak a most meghirdetett mikrohitel programhoz, mely lehetőség minden hitelintézet számára nyitott. A vállalkozók a hitelintézetek fiókjaiban igényelhetik majd a kártyát, mely várhatóan ősztől lesz elérhető.
A fedezetlen mikrohitelt az exportőrök, illetve beszállítóik 1 éves futamidőre igényelhetik, megújítási lehetőséggel, minimum 10 ezer euró vagy 3 millió forint, illetve maximum 200 ezer euró vagy 60 millió forint összegben. A hitelkeret összegének 80 százalékára az Eximbank nyújt garanciát. A mikrohitelhez kapcsolódó számláról és kártyáról bármilyen tranzakció kezdeményezhető lesz.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
