Etikusan és felelősségteljesen az üzleti életben
15. alkalommal ismerik el az üzleti életben etikusan működő cégeket. Szeptember 12-ig lehet jelentkezni az Üzleti Etikai Díjra.
Szeptember 12-ig fogadják azon magyarországi székhellyel rendelkező vállalatok jelentkezését, amelyek úgy gondolják, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2014. évi Üzleti Etikai Díjra. A független, üzleti szereplő által nem befolyásolható "Üzleti Etikai Díj" 2000 óta, immár 15. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében.
Az üzleti etika messze nem jótékonykodást jelent, hanem annak felismerését, hogy egy vállalkozás a társadalmi környezet és az ökoszisztéma szerves része. A cégek zöldülése anyag- és költségmegtakarítással jár, etikus üzletvitelükkel pedig renomét szereznek, amely piaci előnyre konvertálható.
Egy vállalat felelős gondolkodásmódról tesz cselekedetein keresztül tanúbizonyságot, ha tetteit elsősorban nem a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról való gondoskodás, más érdekeinek figyelembevétele, valamint a környezet (emberi, természeti, üzleti) érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát, be tudja illeszteni cselekedetinek célrendszerébe a fenntarthatóság szolgálatát is.
Az Üzleti Etikai Díjat kizárólag pályázat útján lehet elnyerni. A díjra a gazdasági szereplők szakmai szervezetei jelölhetnek tagjaik sorából, valamint vállalatok önmagukat jelölhetik. A jelölés után az Üzleti Etikai Díj kontroll bizottsága dönti el, mely jelölteket kéri fel pályázat benyújtására.
A díjazottak kiválasztásának szempontrendszere
I. A cég etikai magatartása alkalmazottai felé
II. A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
III. Ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
IV. Társadalmi felelősségvállalás
V. A környezettel szembeni etikus magatartás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
