Újabb cégtörlési rekord
A 2. negyedévben 10297 cég szűnt meg Magyarországon, ilyen sok vállalkozást még soha nem törölt a cégbíróság.
Idén a második negyedévben 10 297 cég szűnt meg Magyarországon, ilyen sok vállalkozást még soha nem törölt a cégbíróság - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel. Az Opten féléves jelentése szerint a második negyedévben a megszűnések száma 12 százalékkal haladja meg az előző negyedévit és több mint 13 százalékkal előző év azonos időszakáét. Az első félév egésze is rekord magas megszűnési rátát mutat, az első hat hónapban 19 615 cégtörlést regisztráltak, amely 10 százalékkal haladja meg a 2013-mas második félévi adatot, ami szintén rekord volt. Tavaly az első félévben 15 534 céget töröltek.
A második negyedévben a cégtörlések felét rendelte el a cégbíróság felszámolási eljárás eredményeként, míg 2013 azonos időszakában 66 százalékát. A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: biztató jel, hogy a felszámolási eljárást követően megszűnő cégek száma már csökkenni látszik, vagyis egyre kevesebb cég hagy maga után kifizetetlen adósságokat. Hosszú távon a kevesebb adótartozás és kifizetetlen számla pedig a gazdaság stabilizálódását szolgálja - hangsúlyozta az igazgató.
Az előző negyedévi növekedés után a cégalapítások száma ismét visszaesett Magyarországon.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
