30 millió kkv a Facebook-on
Jelenleg 30 millió kisvállalkozás van jelen a Facebook közösségi oldalon, amelyek közül 19 millió mobilon is aktív.
Dany Levy, a Facebook kisvállalkozásokért felelős igazgatója a hónap elején, egy rendezvényen elmondta, hogy a vállalat közösségi oldala már 30 millió aktív adatlappal rendelkező kisvállalkozást (SMB-t) tömörít. Ez 5 millióval több a tavaly novemberi adathoz képest, amikor a Facebook először kezdte el használni a jelenleg is hatályos, kkv-k besorolására vonatkozó definícióját (korábban ugyanis a Facebook nem számolta azokat az e-kereskedelmi üzleteket, amelyek csak online áruházzal rendelkeztek, üzlethelyiséggel nem).
Előadásában a kisvállalkozásokért felelős igazgató kitért arra, hogy az elmúlt hónapokban a Facebook igyekezett még inkább proaktívnak bizonyulni – kezdetben a kisvállalkozások divízió igazából csak azért létezett, hogy áttekintse és jóváhagyja a reklámhirdetéseket, de „egy jelentős fejlődésen mentek keresztül, egyre szorosabban működnek együtt a kisvállalkozásokkal, és biztosítsanak számukra minden szükséges információt.”
A rendezvényen az újságírók leginkább arra voltak kíváncsiak, miért van az, hogy most már jóval kevesebb embert érnek el a posztok, tartalmak akkor, ha nem fizetünk külön azok kiemeléséért, reklámozásáért. A Facebook ezt a csökkenést hivatalosan a felhasználók és állapotfrissítések, bejegyzések növekvő számának tulajdonította (tehát csak több tartalom versenyzik a felhasználók figyelméért), így nem volt meglepő, hogy Dany Levy is hasonló magyarázattal állt elő.
Azonban, ha ez a trend folytatódik, végül elérhetünk-e arra a pontra, amikor a fizetett hirdetés lesz az egyetlen módja egy vállalkozásnak arra, hogy elérje követőit? A kisvállalkozásokért felelős igazgató elmondta, nehéz megjósolni a jövőt, de azt hangsúlyozta, hogy a Facebook ”csak olyan változtatásokat fog alkalmazni, amivel vonzó marad az emberek számára.” Kiemelte emellett, hogy a Facebook reklámokkal a vállalkozások „akkora, előre kiszámítható közönséget érnek, amekkorát akarnak.” (A cég egyelőre nem adott ki frissített adatokat a Facebook-on hirdető kisvállalkozások számáról, ez a szám novemberben egymillió volt.)
Előretekintve, Dany Levy elmondta, csapatának kiemelt fókusza a mobilalkalmazások fejlesztése és gyarapítása lesz, ugyanis 19 millió Facebook profillal rendelkező kisvállalkozás aktív mobil eszközön, okostelefonon is.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
