Elengedhetetlen a kockázatvállalás
Számos jó tanácsot fogalmaztak meg külföldi startup guruk a Smartmobil 2014 konferencián. Ezekből szemezgettünk.
Idén ötödik alkalommal, rekordszámú résztvevővel rendezték meg hazánk legnagyobb mobiltechnológiai- és startup konferenciáját, a Smartmobilt (SM 2014). A hazai IT szektor legpezsgőbb eseményén közel száz hazai és nemzetközi előadó elsősorban arra kereste a választ, hogy hogyan válhat Budapest a régió startup nagyhatalmává. Az április 3-i eseményen olyan nemzetközi húzónevek, mint a Waze, a Spotify vagy a Timehop vezetői is megosztották tapasztalataikat, tanácsaikat a közel ezer résztvevővel. A külföldi startup guruk számos jótanácsot fogalmaztak meg, és abban egyetértettek, hogy a sikerhez elengedhetetlen a kockázatvállalási hajlandóság és a vállalkozói mentalitás.
A kudarc nem ördögtől való
A nemzetközi tech szakemberek egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy egy sikeres startup felépítéséhez elengedhetetlen a kockázatvállalás. Fej Shmuelevitz, a Waze alelnöke kifejtette, hogy rögös út vezet addig, amíg egy ötletből olyan piacképes termék lesz, ami nagytömegek érdeklődését felkelti. Az esetleges kezdeti sikertelen próbálkozásokat, kudarcokat egy induló vállalkozás az előnyére tudja fordítani, hiszen így tökéletesen finomra, a felhasználók igényeire lehet hangolni a megálmodott terméket vagy szolgáltatást. A szakember rávilágított, hogy egy sikeres startup ökoszisztéma beindításához elengedhetetlen a vállalkozói kultúra, az üzleti szemlélet erősítése.
Néhány sikeres cégtől már beindulhat a spirál
Kevin Goldsmith, a Spotify fejlesztési igazgatója szerint Budapest szerencsés helyzetben van, hiszen már kitermelt olyan globális sikereket elért cégeket, mint a Prezi, a LogMeIn, a Ustream vagy az NNG. Ezeknek a vállalkozásoknak a sikere beindíthat egy olyan organikus fejlődési spirált, ami egyre több szakértő munkavállalót, befektetőt vonz az országba. Ennek köszönhetően előbb-utóbb további startupok tudnak majd sikeresen piacra lépni. Az online zenei szolgáltató vezetője azt is hangsúlyozta, hogy egy jól működő startup ökoszisztéma felépítéshez minél nagyobb számban kell mérnöki és dizájn területen tehetségeket képezni. Illetve kiemelte a coworking (közösségi munkavégzés) lehetőségek és az inkubátorok fontosságát is.
Tesztelj élesben!
Jonathan Wegener, a New York-i Timehop ügyvezető-alapítója óva intett attól, hogy egy startup egy ötleten hónapokig dolgozzon anélkül, hogy kikérje a majdani felhasználók visszajelzését. Szerinte egy termék akkor lesz sikeres, ha minél korábban elkezdődik az éles tesztelés. A jövőbeli júzerek rengeteg olyan hasznos információt, igényt, reakciót tudnak közvetíteni, melyek beépítésével a termék használhatósága és dizájnja piacképessé fejleszthető. A cégalapító elmondta, hogy a digitális írástudás erősítése elengedhetetlen a sikeres startup ökoszisztéma kialakulásához, és ebben nagy szerepe van a színvonalas műszaki egyetemi képzéseknek.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
