Fiatal vállalkozók támogatása
A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárd forintos forrás segíti, cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése. Már lehet pályázni.
Február tizedikétől kezdődően lehet pályázni fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására a konvergencia régióban. Ahogy tavaly, úgy az idei évben is mikrovállalkozásként maximum hárommillió, társas vállalkozásban pedig maximum hatmillió forintra lehet pályázni. A kilencven százalékos állami és uniós támogatással megvalósuló konstrukcióhoz 10 százalék önrészt kell biztosítani.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásáért felelős államtitkára elmondta: a pályázat kétkomponensű. Az első félévben a fiatalokat képzésen készítik fel a vállalkozóvá válásra, e célra mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre. A második félévben, az üzleti terv elkészítését követően, 3 vagy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a résztvevők elképzeléseik megvalósításához. Erre a célra összesen 5 milliárd forintot fordítanak.
Az államtitkár közölte: négy régióban - Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld - már elkezdődtek a pályázattal összefüggő képzések összesen 2130 fiatal részvételével. További két régióban - a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön - napokon belül megkezdődik a képzés, az oktatásban 1100-an vesznek majd részt. A második szakaszban várhatóan mintegy 1500-an kaphatnak majd támogatást. A pályázaton nyertes fiatalok a remények szerint nemcsak maguknak, hanem más fiataloknak is munkát biztosítanak majd.
Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke többek között arról beszélt, hogy a magyar vállalkozók között a fiatalok aránya valamivel kevesebb, mint 4 százalék. Megjegyezte, hogy a világon és Európában is az egyik legnagyobb társadalmi gond az ifjúsági munkanélküliség, amit olyan módon is mérsékelni lehet, ha a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönzik, támogató programokkal segítik.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
