Megéri a fenntartható működés
A hazai üzleti szektor leginkább a környezetvédelemre fókuszál a fenntarthatóság hét kiemelt aspektusa közül. Az átláthatóság biztosítására jut a legkisebb figyelem.
A hazai vállalatok 62 százaléka kiemelten foglalkozik a környezeti felelősségvállalással a hét fenntarthatósági fókuszterület közül, miközben a teljes körű átláthatóság csak 26 százalékuk esetében kap elegendő figyelmet a napi működés során – derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját, nem reprezentatív felméréséből. A szervezet elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a vezetők hogyan látják az általuk lefektetett alapelvek – stratégiai megközelítés, felelős vállalatirányítás, etikus működés, alapértékek tisztelete, környezeti felelősségvállalás, partnerség az érintett és érdekelt felekkel és átlátható működés – megvalósulását a hazai vállalati szféra egésze és saját működésük esetében.
„A felmérés egyik legfontosabb tanulsága, hogy vezetői elkötelezettség nélkül nincs előrelépés a gazdaságilag, társadalmilag és környezeti szempontból valóban fenntartható vállalati működés irányába. Ha viszont ez megvan, a cégek még a nehezebb külső körülmények közepette is az üzleti eredményekben is megmutatkozó teljesítményekre képesek” – foglalata össze a 34 szervezet részvételével végzett felmérés legfontosabb tapasztalatát Salgó István.
A felmérés rámutat, hogy a pozitív globális trendeknek csupán a töredéke épül be a hazai vállalatok napi működésébe, aminek legfőbb okai között megtalálható többek között a kiszámíthatatlan hazai gazdasági és szabályozási környezet, a csökkenő források vagy a tulajdonosok növekvő profitelvárásai.
A felmérés eredményei szerint a hazai üzleti szektor legnagyobb számban (62%) a környezeti felelősségvállalásra fordít figyelmet. A cégek 44 százaléka allokál dedikált erőforrásokat a téma stratégiai szintre emelésére és a felelős vállalatirányítási rendszer kiépítésére. Ezt az egyetemes alapértékek tiszteletben tartása követi 41 százalékkal, majd az etikus működés következik, amelyre a hazai cégek csupán 37 százaléka helyez elegendő hangsúlyt. A legkevesebb figyelmet a partnerségek kialakítása és az átlátható működés kap jelenleg: előbbivel a hazai vállalatok 31, utóbbira csupán 26 százaléka fordít figyelmet a felmérésben részt vevő vállalatok szerint.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
