Tettre kész fiatalok
Idén is lesz Fiatal Vállalkozók Hete. November 18-24. között Budapesten és 11 vidéki városban tárják a fiatalok elé a hazai és nemzetközi vállalkozási lehetőségeket.
Ahogy a gazdasági válság és ”utórengései”napról napra próbára teszi hazánk gazdaságát, úgy van egyre nagyobb szükség arra, hogy egy összetartó, új szemléletmóddal rendelkező vállalkozói kultúra jöjjön létre. Magyarországon a fiataloknak csak egy nagyon kis része, 3,7 százaléka vállalkozik, noha a KKV-szektor adja az ország gazdaságának egyik leglényegesebb elemét. Ezt a szektort kívánja megerősíteni és tovább bővíteni a FIVOSZ, illetve lehetőséget teremteni arra, hogy az érdeklődők közvetlenül is találkozhassanak sikeres vállalkozókkal.
A szervező Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében elmondta, a karrier tanácsadás mellett olyan meghatározó gazdasági szereplők támogatják a következő évtized lehetséges üzleti vezetőit, akik saját ötleteiket az ország határain belül valósították meg. Az idén előadást tart többek között Andy Vajna filmszakmai kormánybiztos, valamint Gerendai Károly vállalkozó is újra ellátogat megosztani tapasztalatait a résztvevőkkel; ezúttal mindketten a gasztrovilág innovációiról beszélnek majd.
A vidéki nagyvárosokban összesen tizenegy helyszínen - Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Veszprémben és Zalaegerszegen - tartanak vállalkozói napokat. A regionális események programjairól a megyeszékhelyek információs csatornáin keresztül értesülhetnek az érdeklődők, valamint a főiskolák, egyetemek hirdetményeiben is tájékoztatják a diákokat.
Budapesten, a Károlyi Csekonics Rezidenciában öt tematikus nap – Üzleti Siker Napja, Innovatív Start-up Nap, Gasztro Vállalkozások Napja, Üzleti Energia Napja - MVM Partner, International Day – keretében tárják a fiatalok elé a hazai és a nemzetközi vállalkozási lehetőségeket, miközben a szervezők karrierépítési tanácsadást tartanak. A résztvevők neves cégek képviselőivel is találkozhatnak, akikhez személyesen fordulhatnak kérdéseikkel vagy kérhetnek tőlük tanácsot.
A FIVOSZ hangsúlyozza: a hat éve indított kezdeményezés mára a fiatalság elsőszámú információs fórumává vált világszerte, ahol egy héten keresztül érdemben tájékozódhatnak jövőjük kiteljesedésének hazai és nemzetközi lehetőségeiről.
Tavaly országos szinten közel 5000 fiatal volt kíváncsi a rendezvényre, ahol komoly vállalatok vezetőitől és sikeres fiataloktól tanulhattak a szakmai programokon. 2012-ben kiemelt vállalatok sokasága állt a fiatalok mellé, hiszen az ország GDP-jének együttesen 26,7 százalékát adó vállalatok vettek részt a rendezvénysorozaton előadóként és támogatóként. A programsorozat mára nemzetközi szinten is óriási siker lett, a világ 138 országában rendezik meg évről évre.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
