Az értékváltás szükségessége
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója, a Magyar Fenntarthatósági Csúcs.
Novemberben negyedik alkalommal rendezi meg a Piac & Profit a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozóját. Az idei „Magyar Fenntarthatósági Csúcs” fókuszában az értékváltás szükségessége áll. A találkozóval a Piac & Profitnak nem titkoltan az a célja, hogy a globális, nagy találkozók sorába beillessze a nemzeti párbeszédet, tudatosítva, hogy minden országnak és minden embernek, nekünk magyaroknak is van mit tennünk a globális és helyi negatív folyamatok feltartóztatása és a trendek megváltoztatása érdekében.
2010 novemberében széles körű társadalmi párbeszéddel indult az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciasorozat. Azóta minden év novemberében összegyűlnek tudósok, politikusok, civil szervezetek képviselői és üzletemberek, hogy a kérdésre választ adjanak. A tavalyi csúcs fókuszában az üzleti szektor felelőssége állt, idén az értékváltás szükségszerűsége kerül a középpontba.
A páratlan társadalmi támogatottságot kapó konferencia november 20-án 9:00 órai kezdettel kerül megrendezésre a budapesti Danubius Hotel Arenaban. A fenntartható fejlődést és gazdasági növekedést középpontba helyező előadások mellett dialógusokban a közönség véleményére, aktív részvételére is számítanak a rendezők. Az idei csúcs főbb témái a következők:
- Alternatív gazdasági gondolkodásmódok
- A fenntartható fejlődés esélyei hazánkban
- Növekedés kontra fenntarthatóság
- A széndioxid jövője
- A kiszolgáltatottság nélküli ember
- Etikus gazdaság a világ fennmaradásáért
- Hol kezdjük a paradigmaváltást?
- Jó üzlet a környezettudatosság
- Az emberek mentális állapotának okai
Jelentkezni a regisztrációs űrlap kitöltésével lehet.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
