Uniós források a következő költségvetési ciklusban
Háromszor annyi uniós forrás áll majd rendelkezésre a cégek fejlesztési projektjeire, mint eddig.
Akár már az idén ősszel megjelenhetnek az első pályázatok, amelyek révén a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusból Magyarországnak jutó fejlesztési pénzek kiosztását célozzák – írja a Piac&Profit. A jövőre induló új tervezési időszakban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre kívánja fordítani Magyarország. A legjelentősebb tételt – 2014 és 2020 között várhatóan mintegy 1200 milliárd forintot, az előző ciklusban elköltött összeg dupláját – a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése jelenti majd (amely a kiosztható források 16,04 százalékát jelenti).
Jelentős összegeket lehet majd fordítani a fenntartható közlekedés előmozdítására (közel 900 milliárd forint), az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, azaz az energia hatékony gazdaság felé történő elmozdulásra (több mint 800 milliárd forint), a kutatás, technológiai fejlesztés és innováció erősítésére (700 milliárd forint). A következő hét éves időszakban ismét nagy figyelem juthat a kis- és közepes vállalkozásoknak is – a kkv-k versenyképességének javítására több mint 1100 milliárd forint, a keret 15,46 százaléka állhat rendelkezésre.
Nem vitás, hogy ez óriási lehetőséget jelent a vállalkozások számára arra, hogy fejlesztési projektjeiket megvalósíthassák, és ahhoz szignifikáns támogatást nyerjenek el. Mindez hatványozottan igaz a vidéki (Budapest és Pest megyén kívüli) vállalkozásokra, amelyek a leginkább haszonélvezői lesznek az uniós forrásoknak.
A magyar kormány várhatóan 2013 novemberében nyújtja be a végleges partnerségi megállapodást az uniónak, és a kabinet azzal számol, hogy 2014 első negyedévében-félévében fogadják el a végleges Partnerségi Megállapodást. Ugyanakkor Cséfalvay Zoltán, gazdaságstratégiáért felelős államtitkár sajtótájékoztatón elmondta, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a következő uniós költségvetési ciklus forrásaira pályázatot írjanak ki a végleges program elfogadása előtt: optimális esetben erre akár már az idén ősszel sor kerülhet. Jelezte ugyanakkor, hogy ezeknek komoly kockázata van, mert ha az unió nem fogadja el a megállapodást, az így indított fejlesztéseket a magyar költségvetésből kell majd finanszírozni.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
