JEREMIE: 2011-ben 75 milliárdot kaptak a KKV-k
Ennyi támogatást nyertek el a hazai vállalkozások a program keretében.
Több EU-s forrás is segíti Magyarországon a kis-és középvállalkozások finanszírozási forrásokhoz való hozzájutását. Kiemelkedik az Európai Bizottság kezdeményezésére létrejött JEREMIE program, melynek köszönhetően több, mint 75 milliárd forint támogatáshoz jutottak a hazai vállalkozások 2011-ben.
A JEREMIE program (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises) keretében a hazai vállalkozások több, mint 190 milliárd Ft forráshoz juthatnak 2007 és 2013 között, ami az egyes konstrukciók áttételes hatásain keresztül akár 2000 milliárd Ft plusz forrást is jelenthet a gazdaságnak. Ennek és az ehhez hasonló finanszírozási programoknak az állam által létrehozott MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV Zrt.) a forráskezelő szervezete. Az MV Zrt. feladatai közé tartozik, hogy visszatérítendő uniós támogatásokat közvetítsen, növelje a kkv-k számára nyújtott hitelállományt, javítson a hitelfelvételi lehetőségeken, valamint a befektetett kockázati tőke volumenét növelje. A 100 százalékosan állami tulajdonban lévő cég a tavalyi év során 269 közvetítői szerződést kötött, amelyből 181 a Gazdasági Operatív Program (GOP), 88 pedig a Közép-Magyarország Operatív program (KMOP) keretében született.
Az MV Zrt. által 2007 óta indított programok közül a legjelentősebb az Új Széchenyi Hitel Program, több mint 33 milliárd forintos kihelyezéssel. A hitelcsalád keretén belül olyan hitelkonstrukciók köthetők, amelyek maximum 50 millió forintig terjednek, 9 százalékos maximális kamattal bírnak és 10 éves futamidővel rendelkeznek. Kiemelendő ezek közül az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel, amely a kedvezményes hitelből (1-20 millió forint), a vissza nem térítendő támogatásból (1-10 millió forint) és a vállalkozás minimum 10 %-os mértékű saját forrásából tevődik össze. Fontos, hogy április 1-től csak Pest megyén kívüli vállalkozások kaphatják meg a vissza nem térítendő 10 millió forintos támogatást. A Kombinált hitel infrastrukturális és ingatlan beruházásra, illetve tárgyi eszköz, hardver és szoftver beszerzésre vehető igénybe. Garamvölgyi Balázs, az MV Zrt vezérigazgató-helyettese azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Program keretében tavaly összesen 1.129 ügyletben 4,76 milliárd forint visszatérítendő forrást kaptak a mikrovállalkozások és a kkv-k, és legalább ekkora vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak, továbbá, hogy együttesen mintegy 11 milliárd forint összegű beruházás valósult meg.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
