2013-ban is PÉNZ, DE HONNAN?
Újraindul a Piac és Profit ingyenes konferenciasorozata, a mikro-kis- és középvállalkozások számára rendezett ”Pénz, de honnan?”.
Ahogyan eddig, úgy az idén is elsősorban a fejlesztési és befektetési forrásokat, lehetőségeket, feltételeket térképezik fel és ismertetik az előadók. Ezeket régiókra bontva ismerhetik meg a résztvevők. Az idei év első felében Budapesten és hat vidéki helyszínen (Pécs, Salgótarján, Szeged, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szombathely) várják a vállalkozások és az önkormányzatok képviselőit.
A régiók fejlesztésére koncentrál az Európai Unió a következő, 2014-2021-es pénzügyi, támogatási ciklusában. A regionális szintű összefogások, társulások – melyekben a kkv-knak és az önkormányzatoknak alapvető érdekük és szerepük lehet – a jövőt, a fejlődést jelentik. Ehhez igazította a Piac & Profit Konferencia-központ a 2013-as sorozat tematikáját. A rendelkezésre álló kedvezményes visszatérítendő és vissza nem térítendő források, pályázatok számbavétele idén sem marad el. Emellett vonzó, hatékony üzleti ajánlatokat ismerhetnek meg a költséghatékonyságban érdekelt vállalatok és önkormányzatok.
A konferenciasorozat rendezőpartnere a Regionális Fejlesztési Holding. RFH Zrt. – a hazai fejlesztések komplex szolgáltatást nyújtó partnere, az Új Széchényi Tervről teljes körű információkat szolgáltatnak. A konferencia résztvevői az uniós pénzek lehívása mellett minden más témában is személyre szabott tanácsokat kaphatnak a rendezvényeken, hiszen az előadók a konferencia szüneteiben konzultációs lehetőséget kínálnak. Így a tervek és lehetőségek általános ismertetésén túl arra is mód nyílik, hogy a vállalkozások saját lehetőségeiket is feltérképezzék.
2012-ben a konferenciasorozat 14 helyszínén 1155 fő vett részt, többségük Kft-k képviseletében. A megjelentek között cégvezetők és tulajdonosok vannak többségben, de egyéb vezető tisztségviselők is megfordultak a konferenciákon. A konferenciákat a helyi kereskedelmi és iparkamarák is támogatják, emellett az önkormányzatok többsége is delegált, delegál résztvevőket, ez is jelzi a felmerülő témák fontosságát.
Az első konferencia február 7-én kerül megrendezésre Budapesten. A rendezvények minden esetben ingyenesek, de a részvétel regisztrációhoz kötött. A részletes tematika és a regisztráció is elérhető a piacesprofit.hu weboldalon.Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
