Generációváltás a kkv-knál
A magyar kis-, és középvállalkozások egyharmada áll generációváltás előtt, de a fiatalok nem szívesen választják a vállalkozói létet.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) szerint rendkívül alacsony a magyar fiatalok vállalkozói kedve, ami megnehezíti a visszavonulást fontolgató cégvezetők helyzetét, mivel nincs ki átvegye az üzletet. „Alapvetően azért fontos kérdés ma a cégek örökölhetősége, mert mind Magyarországon, mind Európában évek óta idősödik a társadalom, így pedig egyre többen érzik úgy, hogy most már visszavonulnának és ráhagynák a családi céget a gyermekeikre” - magyarázta a jelenséget Kovács Patrik a Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke a Napi Gazdaságnak.
A rendszerváltás utáni években megnyíló lehetőségek miatt Magyarországon rendkívül sokan alapítottak saját céget, melyeknek vezetői mostanra érték el azt a kort, hogy a nyugdíjon kezdjék el törni a fejüket. Tovább nehezíti az öröklés kérdését, hogy a magyarországi kkv-k történetében ez lesz az első generációváltás, mivel a szocializmus éveiben nem voltak magáncégek.
Magyarországon a 18 – 35 év közöttieknek kevesebb, mint 4 százaléka indít, vagy tervez saját vállalkozást, mely európai és amerikai viszonylatban is nagyon alacsony szám. Ezért is válik szükségszerűvé az új generáció felkészítése a tudatos vállalatirányításra és a felelős tulajdonlásra. Több szervezet is együttesen dolgozik azon, hogy a fiatalokat pozitív vállalkozói életutakkal ismertessék meg előadásaikon, és emellett igyekeznek támogatást is nyújtani a kezdetekben.
Annak érdekében, hogy a fiatal vállalkozók megrendelésekhez is jussanak, a FIVOSZ elindítja beszállítói programját, melynek keretében több ismert vállalkozással is együttműködik, úgy mint a Videoton Zrt.-vel, a Signal Biztosító Zrt.-vel, vagy a Tesco Global Áruházak Zrt.-vel.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
