saját vállalkozás

Sikeres vállalkozók példáin keresztül
A jövő reménységeinek kínál segítséget a FIVOSZ és a Fiatal Vállalkozók Hete.

Akiknek fontos az etikus működés
17. alkalommal díjazzák az üzleti életben felelősségteljesen és etikusan működő cégeket. Szeptember 16-ig lehet jelentkezni az Üzleti Etikai Díjra.

Nőtt az új cégek száma az első fél évben
De még mindig sok a megszűnés. Viszont összességében lassul a cégek számának csökkenése, és a közeljövőben több stabilabb vállalkozás lehet a magyar gazdaságban.

Exporttámogató program indul magyar vállalkozásoknak
A magyar kkv-k külföldi piacra jutását segítő program indul. Cél az exportképesség növelése.

Indul a fiatalok vállalkozóvá válását ösztönző program
A 4 milliárd forintos támogatásból 965 harminc évnél fiatalabb álláskereső kaphat segítséget saját vállalkozása elindításához.

Világszerte javult a kkv-k helyzete
A Világbank idei ”Doing Business 2016” jelentése alapján 122 országban javult a vállalkozói környezet tavaly.

Keresik az év fiatal vállalkozóját
Várják azoknak a vállalkozóknak a jelentkezését, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára.

Korlátlan lehetőségek, akadályok nélküli piac
Ismerje meg Nagy-Britannia kkv-barát jogi, adózási környezetét és a létrehozott pénzügyi segítség hazai és brit infrastruktúráját.

85 milliárdból bővíthetnek a kkv-k
Ekkora összegű forrás évek óta nem volt elérhető a hazai kkv-k számára. Az eszközpark bővítése lehetőséget jelent a versenyképesség fokozásához.

5 tech-megoldás, amivel fejlesztheti franchise üzletét
A technológia egyre nagyobb szerephez jut az üzleti életben. 5 példa arra, hogy hogyan állíthatja ezt vállalkozása szolgálatába.

A pozitív változások katalizátora
Hogyan segítheti a coaching a kkv-k és nagyvállalatok fejlődését? A világ legnagyobb coach szervezete tartott konferenciát.

Támogatás piacra lépéshez
Június 22-től lehet pályázni a kkv-k versenyképességét, külpiacra lépésüket és a munkahelyteremtést támogató uniós forrásokra.

Még mindig sok a cégmegszűnés
Magyarországon a legmagasabb a cégmegszűnések aránya a régióban. A hazai cégalapítások száma 9,2 százalékkal nőtt.

Szükségtelen készpénz
A skandináv országok komolyan fontolgatják a pénzérmék és bankjegyek kivonását a forgalomból. Ez vajon tényleg jó ötlet?

10 alapvető induló költség és 10, amit kerüljön el
Ha induló vállalkozásként olyan dolgokra költ, amik igazán fontosak, akkor a hosszú távú sikerre pozicionálja üzletét.

A web-áruházak és a valódi boltok határai ötvözhetők
A magyarok még mindig inkább boltban vásárolnak az internet helyett, legkevésbé élelmiszert rendelünk online.

A sikeres vállalkozók 6 jellemzője
Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy sikeres vállalkozó, és melyek segítenek megteremteni a siker feltételeit?

Franchise, a sikeres üzleti modell
Franchise-nak szentelt konferencia a Piac & Profit és a BKIK szervezésében. Franchise átadóktól, átvevőktől és szakértőktől tájékozódhatunk.

A kreatív zseni előhívásának 21 módja
Úgy érzi elakadt a kreatív munkával? Ezek a bizonyított stratégiák, trükkök segíthetnek megtalálni az ihletet, amire szüksége van.

Kkv-kat segítő informatikai pályázat
Kis- és közepes vállalkozások versenyképességét javító informatikai pályázatokat hirdettek meg összesen 1 milliárd forint értékben.